Közösség

Vélemény:

 

90 Csillagok között

(2014)

Csillagok között

 
Rivendin   2015.02.19 23:24
0

Christopher Nolan amihez hozzányúl (mint rendező) az bizony arannyá válik. Bár filmjeiben sokszor vesznek el karakterek a történet rovására, itt mégis a rengeteg izgalmas tudományos elmélet és történet ellenére bizony az emberi tényező dominál a leginkább. Így talán ez lett a rendező eddigi legszemélyesebb projektje. Nem véletlen, hogy a film egyik magasan legjobb jelenete még a Földön történik meg. Mikor Matthew McConaughey már tudja, hogy nagyon hosszú útra indul és el kell búcsúznia a lányától, hogy új otthont keressen a Földieknek, az viszont makacsan visszatartaná az elindulástól, és végül nem is sikerül zöld ágra vergődniük. A dübörgő zene, az űrhajó visszaszámlálása, az apa ahogy elhajt talán örökre a farmjáról, és a kislány aki végül mégis apja után rohan de már nem éri el, hogy elmondhassa neki, hogy szereti. Aki nem sír ez alatt a jelenet alatt az nem is ember. És a film igazán csak ezután kezdődik el, ráadásul nem ez az egyetlen pontja a mozinak ahol könnyeinkkel kell majd küszködnünk. Az akció, a történet, a látvány, az űr, idegen bolygók (minimális CGI-vel, zöld háttér abszolút nem volt). A film pedig hagy is bőven gondolkodni valót azután is, hogy lement a stáblista. Megríkat, elgondolkodtat, izgalomban tart 3 órán keresztül. Nem ilyen egy tökéletes film?