Közösség

Vélemény:

 

75 Sikoly 3.

(2000)

Sikoly 3.

 
moov18   2016.02.08 21:26
0

Van benne némi izgalom, párszor kimondottan erős a hangulat. Viszont! Kezet foghat a második résszel. Nem feltétlen tartom ezeket méltó folytatásnak az első (élvezhető!) részecske után. Míg ott volt izgalom, feszültség, rejtély, addig itt majdhogynem kikövetkeztethetőek a dolgok, a hangulat erősen lóg a levegőben. Nincs benne semmiféle újítás, változás. Valamelyik fórumon olvastam, hogy olyan ez a Sikoly trilógia, mintha csak ugyanazt a filmet néznénk három felvonásban. Nos, ezzel a gondolattal maximálisan tudok azonosulni. Nem tesznek hozzá semmit, sőt inkább vesznek el belőle! Az élvezhető momentumokat, az izgalmakat, a feszültséget, a valamit érő elemeket. Megmondom őszintén, ez úgy nem tetszett ahogy van. Már a második rész is inkább erőltetés volt mintsem egy profi horrorfilm folytatása, de ez kérem szépen. Vontatott, néhol kiszámítható. A killerünk karaktere is részről-részre hozza a tipikus, már-már megszokott formáját. Ilyenre gondolok például, hogy szerencsétlenül esik-kel, hol felbukkan-hol eltűnik, gyakran vacakol egy-egy izgalmas jelenet alkalmával, bénázik. Jó, persze nyilvánvalóan nem ruházhatták fel természetfeletti képességekkel mert akkor az lenne a kirívó, mindenesetre ezek így megragadtak bennem a három részből. Röviden: a második résszel együtt kuka.