Az amerikai származású Jack Finney (1911–1995), sci-fi- és thrilleríró 1955-ben megírta az egyik legjobb földönkívüli inváziós novellát, amire elég hamar fel is figyelt Hollywood, hisz már 1956-ban elkészítették az első filmes adaptációját Don Siegel (1912–1991) rendezésében, Kevin McCarthy (1914–2010) főszereplésével. A filmes feldolgozás páratlan sikernek örvendett (elsősorban a kritikusok körében, de pénzügyileg sem teljesített rosszul).
1978-ban Philip Kaufman rendező fogta Finney novelláját, és elkészítette a saját verzióját, ami igaz, sok helyen eltér a Don Siegel által készített 1956-os adaptációtól, mégis hű tudott maradni mind a novellához, mind pedig az első filmes adaptációhoz (sokan a mai napig az egyik legjobb filmes újragondolásként tekintenek rá). Amiben eltér az 1978-as változat az 1956-ostól, az az, hogy egy kisvárosból áthelyezi a cselekményt egy amerikai nagyvárosba, továbbá fokozni tudta a paranoia adta félelemkeltést is.
A kritikusok legtöbbje pozitívan nyilatkozott a végeredményről, és a mozik pénztárainál is sikeresen teljesített, így hát csak idő kérdése volt, hogy mikor eleveníti fel Hollywood ismételten Finney inváziós alapanyagát. Egészen 1992-ig kellett várni a legújabb feldolgozásra, ami csak részben feldolgozás, hisz itt már sok mindent megváltoztattak az 1955-ös novellához képest. Tulajdonképpen az 1992-ben készített Testrablók: Az invázió folytatódik című film egyszerre lett feldolgozás, egy lehetséges folytatás és egy kissé más megközelítése az eddig bemutatott filmeknek.
Eredetileg Stuart Gordont (Reanimátor, Tágra nyílt elme, Dagon - Az elveszett sziget rendezőjét) akarták meggyőzni, hogy vállalja el a rendezést, viszont itt csupán a forgatókönyv megírásából vállalt részt. Így a rendezői székbe Abel Ferrara került, és azt kell, hogy írjam, hogy nem rajta ment el a film sikeressége. Merthogy rendezésileg rendben volt a film, kellőképp volt feszült hangvételű, a "ki ember még, és ki idegen már" adta paranoiai feltételei is megvalósultak. Az új helyszínválasztás sem volt rossz a filmben, bár jómagam kissé túlzottan sterilnek találtam a katonai támaszpont ötletét, de mégis működőképes.
Ami viszont némiképp lerontotta a filmet, az egyik a szereplők, a másik pedig, hogy jóval kevesebbet foglalkoznak itt már az invázió megjelenésével. Ez utóbbira lehetne azt írni, hogy hisz ez egy folytatás, és valószínűleg a néző már ismeri az invázió előzményeit (ez tulajdonképpen egy folytatás, és egyben egy más nézőpontba helyezett feldolgozása Finney novellájának), csakhogy azon nézőknek, akik nem ismerik a történet alapjául szolgáló előző két filmet vagy a könyvváltozatot, kissé nehezebb a történet befogadása. A színészek nem rosszak, csak sajnos semmi kiemelkedő nincs az alakításukban.
Mindent egybevéve egyáltalán nem egy rossz inváziós film a Testrablók harmadik feldolgozása, csak kissé elmarad attól a szinttől, amit az elődei tudtak nyújtani.
A tinédzser, Marti Malone családjával egy katonai bázisra költözik, ahol egy idő után édesapjával arra lesznek figyelmesek, hogy a katonák úgy kezdenek el viselkedni, mintha nem... több»
Szereplők: Forest Whitaker, R. Lee Ermey, Meg Tilly, Gabrielle Anwar, Terry Kinney
