Közösség

Vélemény:

 

70 Spongyabob: Ki a vízből!

(2015)

Jól kezdődött, de rosszul sült el

 
Laca//Ho/rr/oR//   2021.08.31 09:20
0

Egy remek kis sorozatról beszélünk, mikor meghalljuk Spongyabob nevét, mert egy igencsak híres kitalált karakterről van szó. Imádtam a sorozatot, és az első film is jópofa volt 2004-ben. Lehet, ez a film már azért más, mert a célközönség még nyilvánvalóan a gyerekek, és az én generációm már mondhatni kiöregedett belőle. Próbálom ennek betudni, amiért ezt már kissé unottan néztem meg, bár hozzáteszem, voltak olyan poénok, amiken jókat nevettem. Az eleje nagyon jó volt, ahogyan bevezették, és a történet felépítése is tetszett. Gondolok itt a "kajacsatára" és a jól megszokott helyzetre, miszerint Plankton meg akarja szerezni a titkos receptet, és persze ezt Spongyabob és Rák úr nem hagyja soha szó nélkül. Aztán jött a sztori kibontakozása, és kezdődött is az utazás. Azért is tetszett, mert megmaradt rajzfilmszerűnek az egész, pusztán a rajzfilm képe lett szebb természetesen, ez köszönhető a 10 év különbségnek. Semmi újat nem hozott a cselekmény, váratlan dolgok nem voltak, a poénok is gyerekeknek szóltak, de ez nyilvánvaló. A végén nem kellett volna átváltani animációra, amennyire újat akartak a készítők, ez szerintem annyira rosszul sült el. Ezért kár volt sajnos, bár egyszer nézhető volt.