Közösség

Vélemény:

 

62 Csábítunk és védünk

(2015)

Csábítunk és védünk

 
ArpiHajdu és Réci   2016.10.31 18:26
0

Hát ez harmat gyenge volt. Egy tipikus rendőr-bűnöző történet, amelyben a rendőrnő lazán feladja a szinte az életét jelentő elveit, mert találkozik egy bosszúra szomjazó bűnözővel, aki a történet háromnegyed részében hazudik neki. Ennek ellenére mégis a segítségére siet és persze jó barátok lesznek a végén. Mindkét főszereplő karektere elképesztően idegesítő, Reese Witherspoon egy buzgómócsing, ügyetlen kis karriermániás, a folytonos rendőszövege már a film elején nagyon irritáló, Sofía Vergara karakterénél pedig végig a nyelvi félreértésekkel próbálnak machinálni, ami egy idő után már kicsit sem vicces, a poénok nem ülnek, a szerelmi szál szükségtelen és erőltetett. Hát, nem sok pozitívumot tudok a film mellett felsorokoztatni, de legalább elmondhatom, hogy adtam neki egy esélyt.