A Kísértethajó című filmmel ismét jegyet váltottam arra a bizonyos nosztalgiavonatra, ugyanis még tinédzserkoromban talán ez volt az egyik utolsó videókazetta, amelyet anno kikölcsönöztem a kedvenc videótékámból. A nosztalgia iránti szűnni nem akaró igényem mellett sajnos egy tragikus esemény is befolyásolta azt, hogy újra eszem jutott eme produkció, ugyanis Treat Williams (1951–2023), a film főhősét alakító színész a napokban hunyt el, és bár bizonyára sokak számára nem ezzel a szerepével fog az emlékezetünkben megmaradni a filmes karrierje, de számomra igen. Nyugodj békében, Treat Williams!
Ha bármikor is felmerül egy baráti beszélgetés során az a kérdés, hogy melyek azon akció-horrorfilmek, amelyeket a legjobban kedvelek, akkor a Kísértethajó minduntalan belekerül nálam az első öt efféle alkotásba. Ugyanis minden hibája ellenére (ami azért bőven akad benne) egy maximálisan szerethető alkotás lett. Nézzük hát, hogy mit is tartogat a nézőinek a Kísértethajó!
Kezdésként érdemes megemlíteni két olyan dolgot a filmmel kapcsolatban, ami nem a stáb hibájából származik, hanem a magyarországi forgalmazójától. Az egyik kezdésként a címválasztása, merthogy azon nézők, akik bármiféle kísértetfilmre számítanak majd jelen produkciónál, finoman szólva is hoppon fognak maradni, merthogy a Kísértethajó sokkal inkább egy szörnyfilm. Sajnos a másik olyan dolog, ami szintén az itthoni forgalmazó hibája (mondjuk ez azért már jóval apróbb, mint a címválasztása), az a semmitmondó borítója. Érdemes kicsit körülnézni az interneten, hogy mennyire jobb borítók is készültek hozzá, amelyek sokkal nézőbb csalogatóbbak lettek, mint az itthoni változata. Nade, ezek után térjünk végre rá magára a filmre!
A film forgatókönyvírója és egyben a rendezője Stephen Sommers volt, aki, bár eme film előtt is írt forgatókönyveket (Fenegyerekek, Huckleberry Finn kalandjai), és a rendezői feladatokat is ellátott már (Maugli, a dzsungel fia), de majdcsak az 1999-es A múmia, és annak a 2001-es folytatása, A múmia visszatér című filmek után vált igazán ismerté. Bizonyára Mr. Sommers nem feltétlenül gondol vissza túlzott pozitívummal jelen filmjére, ugyanis a filmkritikusokat finoman szólva is igencsak megosztotta, de sokkal fontosabb ennél, hogy a mozipénztáraknál hatalmasat bukott a Kísértethajó (a producerek legnagyobb sajnálatára). A negyvenötmillió dolláros költségvetésének valahol csak a negyede körüli összeget tudta visszatermelni, és ez elegendő volt ahhoz, hogy beverje a végső szöget Andrew G. Vajna (1944–2019) producer Cinergi stúdiójának koporsójába. Persze idővel eme film is kivívott egyfajta kisebb kultstátuszt magának (de ezt már csak akkor, amikor bemutatták videókazettán). A film hatalmas pénzügyi bukásának okát nem a minőségében kell keresni, hanem sokkal inkább a rosszkor rossz időben mozikba küldésénél, merthogy, mikor végre mozikba került a film, akkor még mindig tarolt a mozik pénztáraiknál a James Cameron által dirigált Titanic.
Számomra kimondottan üde és szórakoztató volt a film története, ugyanis egészen kellemesen tudta Stephen Sommers összemixelni az akció-, a kaland- és a horrorfilmek elemeit, és így egy igencsak korrekt és fogyasztható elegyet képezett nálam végeredményben. További pozitívumai a történetnek a főbb karakterei. Finnegan szerepére eredetileg Harrison Fordot szemelték ki, és sokszor éreztem azt, hogy a karakter megteremtésénél a forgatókönyvíró Indiana Jones filmbéli karakteréből próbálta felépíteni Finnegan jellemét (bár sok helyen azt olvastam, hogy inkább Han Solo karakteréből próbált meríteni a forgatókönyvíró). Mikor Harrison Ford neve kikerült abból a képzeletbéli kalapból, Treat Williamset (1951–2023) választották helyére, és egyszerűen nálam brillírozott a szerepben. Nem egy tipikus akcióhős karakterét kellett életre keltenie, hanem sokkal inkább egyfajta kalandor szerepét, amiben viszont tökéletesen helyt is állt szerintem. A film másik igencsak fontos karaktere a gyönyörű Famke Janssen által életre keltett Trillian volt, akit tulajdonképpen az utolsók közt választottak ki a szerepre, merthogy nem ő volt az első vagy a második név arra, hogy betöltse eme szerepkört (először Joey Richardsont, majd Claire Forlanit szemelték ki, de mindketten köszönték és nem fogadták el a szerepet, így kerülhetett képbe Famke Janssen), és szerintem jó választás volt. Humorforrásként, és hogy kissé tompítsák a film akcióélét, Joey karakterét Kevin J. O'Connerre bízták, és ebben sem volt hiba szerintem. A film további karaktereit olyan színészek színesítették, mint Wes Studi, Jason Flemyng, Cliff Curtis vagy Clifton Powell, akikre szintén nem panaszkodhatunk. Tehát mind történetileg (még akkor is, ha kissé egyszerű), mind pedig a szereplőgárda terén sok panasz nem érheti a filmet, és ez még bőven elmondható a rendezéséről is. Mielőtt még az apróbb negatívumára kitérnék, mindenképp említést érdemel a film zenéje, amit a szinte mindig fantasztikus Jerry Goldsmithnek (1929–2004) köszönhetünk.
Számomra az egyedüli aprócska kis fekete pont a filmnél a speciális és digitális effektek alkalmazása, merthogy e téren sajnos nem öregedett túlzottan jól a film. Ez abból a szempontból is fájó még, hogy közel egy évvel csúsztatták a film bemutatását, hogy eme effekteket finomítsák a produkcióban, de sajnos még így sem lettek időtállóak számomra.
Mindent egybevéve viszont egy maximálisan élvezhető és szórakoztató alkotásként marad meg az én emlékeimben a Kísértethajó, ami így is bőven kiérdemli a négy csillagot, és hogy a kedvenceim listájába kerüljön.
71 Kísértethajó (1998)
akció | horror | kaland | sci-fi
A Kísértethajóban egy csapat könyörtelen, modern kori kalóz megtámadja a világ legfényűzőbb tengerjáró hajóját. A későbbiekben sokkolja őket a felfedezés, hogy az utasok... több»
Szereplők: Famke Janssen, Djimon Hounsou, Treat Williams, Wes Studi, Cliff Curtis
