Többször említettem már, mennyire fontosak számomra a 20 perces vígjáték-sorozatok. Amikor az ember fáradt, és nincs kedve egy egész estés filmhez, ezek tökéletesen kikapcsolnak.
A sok kaszált széria után végre eljutottam ehhez a sorozathoz is, ami elsőre ígéretesnek tűnt. Ugyanarra a sémára épült, mint például az Egy kapcsolat szabályai: friss és régi házasok mindennapjait, barátságát és konfliktusait követhetjük benne nyomon.
Az első két évad remekül működött. Bár klisések voltak a poénok, mégis szórakoztatóan tálalták őket. A karaktereket könnyű volt megszeretni, különösen az Amerikai Pitéből ismert Finch szerepe működött nagyon jól ebben a közegben.
Aztán valami megtört. A korábban említett friss házaspár egyre kevesebb szerepet kapott, majd a harmadik évadra teljesen eltűntek – mindenféle magyarázat nélkül. Még csak egy költözéssel vagy szakítással sem próbálták lezárni a történetszálukat. Helyettük kaptunk egy új szereplőt: egy túltolt „kistesó” barátot, aki ugyan friss színt hozott, de sajnos nem az előnyére változott tőle a sorozat.
A harmadik évad már jóval rövidebb is lett, ami arra utal, hogy gondok voltak a színfalak mögött. Innen kezdve több sebből vérzett a széria. Például a főszereplő lányát három különböző színésznő is játszotta – egy négy évados sorozatnál ez már kínosnak számít.
A negyedik évadra a sorozat teljesen kifulladt. A poénok erőltetettek lettek, a sztorik ötlettelenek, és a színvonal annyira visszaesett, hogy az utolsó részek inkább voltak kellemetlenek, mint viccesek.
Pedig tényleg élveztem az elején, de a gyorsan bekövetkező színvonalzuhanás miatt végül feladtam. A nyolcadik részig jutottam a negyedik évadból, de már nem érdekelt, mi lesz a vége.
Kihagyható és sajnos felejthető darab lett. Különösen fájó, hogy ennél sokkal jobb sorozatok nem kaptak második évadot sem...
