A csomagolás változott, a termék maradt

2017.04.28 23:33 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

0

A remake-láz nem áll meg, s amíg az olyan stúdiók, mint a Disney a saját történeteit alakítja át élőszereplőssé, addig mások (jelen esetben a Paramount fejesei) idegen vizekre eveztek, s egy igazán nagy fába vágták a fejszéjüket: a '90-es évek cyberpunk alapművének számító animéjéből, a Ghost In The Shellből készítettek élőszereplős és (azt kell mondanom, hogy sajnos nagyon is) hollywoodias változatot. Ám én mindkét stúdió esetében feltenném a kérdést: jó-e ez nekünk, egyszerű mozinézőknek, hogy a vezető filmstúdiók nem nagyon hajlandóak új ötletek és filmtervek felé kacsingatni, jó-e az, ha csak a csomagoláson változtatnak, de maga a termék (úgy, ahogy) marad olyan, amilyen? Bár a kérdés lehetne a költői, árnyalják az összképet a bevételi adatok: a Mickey egér fejes birodalom mozijai kasszát robbantanak, míg mások, esetünkben a Paramount elbukott ebben a versenyben, vagyis a fába beletörött a fejsze. Ám a poén az egészben, hogy nem feltétlenül az áll ennek az egésznek a hátterében, hogy a Disney filmjei törvényszerűen jobbak lennének konkurenseknél. A Ghost In The Shell esetében is hasonlót vélek felfedezni, de most már tényleg beszélni kéne a filmről:

Abban egyetértek a többi kritikával, hogy jelen változat iszonyú látványos, szemet kápráztató, de azok a filozófiai mélységek, amelyek az animében megfogalmazódtak, azok itt bántóan hiányoznak. Pedig nagyon szimpatikusnak találtam azt, hogy mertek változtatni az eredeti sztorihoz képest: a hangsúly sokkal inkább az Őrnagyon van, az ő zavarodottsága, valós/nem valós emlékeiből adódó szorongás valamint az identitáskeresése nagyobb teret kap. A "bábjátékos" átalakul (így lesz ebben a filmben Kuze), de akárcsak a '95-ös változatban, itt sem csak és kizárólag a mesterséges intelligencia a legnagyobb veszély az Őrnagy és csapatára nézve. Tetszett Juliette Binoche karaktere is (azt lehetett sejteni, hogy ő túl nagy név ahhoz, hogy egysíkú figurát hozzon), s ott volt még Takeshi Kitano is, akitől még szép, hogy nem akarjunk, hogy más nyelven beszéljen, kizárólag japánul. A karakterek mellett érezni lehet azt is, hogy bizonyos jelenetekben nagyon is tisztelettel vannak az alkotók az eredeti alapanyag iránt (az Őrnagy első akciója, a póktank támadása, a küzdelem a vízen), s mindez a motívumok szintjén is jellemző (pl.: az Őrnagy ruhája, szemetes kocsi, zene, városkép). Ám hiába a nagyszerű látvány és tisztelet, az anime szellemisége nem tudott átragadni jelen alkotásra, s én még csak nem is abban látom a problémát, hogy az egy japán, a mostani pedig egy amerikai produktum lenne. Inkább azt érzem, hogy a '95-ös GITS egy friss jelenségre tudott reflektálni, amikor valóban lehetett félsz a mesterséges intelligenciától, ezáltal pedig egy alműfaj letéteményese lett. Ma már ez kicsit változott, s e változást a mostani film készítői is észlel(het)ték, de az eredeti mű szellemisége nagyon hiányzott ebből a GITS-ből. Mindent egybevéve: nem lett rossz Sanders mozija, élvezhető, szórakoztató (annak még inkább, aki esetleg nem látta a '95-ös animét), de amolyan egynek jó lesz kategória, amelyet az elődjéről még tíz év múlva sem lehet elmondani, s ez egy ordító különbség a kettő között.