Közösség

Vélemény:

 

55 Kicsinyítés

(2017)

Kicsinyítés

 
Recensor   2018.07.22 14:08
0

Szerintem érdekes koncepció mentén íródott az alaptörténet: az emberek kicsinyítve olcsóbban és így meglévő vagyoni helyzetükhöz mérten lényegesen jobban élhetnek. A kicsinyítés csábító lehetőség tehát. Alexander Payne egészen jó kis filmet készített ebből a sztoriból, mely azonban valahol mégis egy kihagyott lehetőség maradt. Az egész nagyon jól kezdődik: a főhős, Paul Safranek (Matt Damon) karaktere megfelelő módon felépítésre kerül (megismerjük gondolatait, terveit, kétségeit), ám aztán a forgatókönyv érezhetően nem tud mit kezdeni a helyzettel és sajnos leül a cselekmény. Paul felesleges konfliktusokba keveredik és végül egy féllábú vietnami nő mellett köt ki, kicsit szürreális irányba elmozdítva a sztori alakulását. A folytatás láthatóan bizonytalan, afféle öszvér megoldással egyszerre próbál mélyenszántó és szórakoztató lenni. Ám egyik sem igazán jön be. Ugyanakkor kiemelendő Christoph Waltz alakítása, aki egyértelműen feldobj a filmet. Mindent egybevéve a Kicsinyítés egy szórakoztató, közepesnél jobb vígjáték. Nálam erős 60% -ot ér (3 csillagot az ötből). Ugyanakkor sokkal jobbra is meg lehetett volna csinálni és a témából 4 csillagot is ki lehetett volna hozni. Egyszer nézős lett a végeredmény. De így is ajánlom fiataloknak, Matt Damon rajongóknak és a fantasy kedvelőknek.