Ritkán választok magamnak úgy filmet, hogy a Mafab felhasználóinak a véleményeit elolvasom az adott film megtekintése előtt, de ez esetben kivételt tettem. Ugyanis két olyan felhasználó is igencsak pozitívan állt ehhez az alkotáshoz, akiknek a véleményeikre oda szoktam figyelni (ezért is pacsi és köszönet Sabnock Sanatorynak és BoBamburgnak), merthogy jómagam a filmelőzetese alapján bizonyára nagy eséllyel nem ezt a filmet választottam volna esti szórakozásom alapjának. Pedig hallottam már eme alkotásról, ráadásul a kritikusoktól is sok dicséretet zsebelt be anno, de mindeddig nem éreztem túl nagy késztetést arra, hogy pótoljam ezen elmaradásomat a filmmel kapcsolatban, ráadásul azóta elkészítették a második részét is (Brahms: A fiú 2 címen). Na de lássuk, hogy milyen is lett a film.
A film rendezői székét az a William Brent Bell foglalta el, akitől a legutóbb Az árva: Az első gyilkosság (2022) rendezését láttam. Azzal a munkájával nem volt különösebb gondom, nem úgy, mint a két korábbi rendezésével, a 2006-os Stay Alive és a 2012-es Az ördög benned lakozik című filmjeivel. Ugyanis ezen rendezései oly hamar merültek a felejtés homályába nálam, hogy már szinte alig emlékszem bármire is belőlük. Persze nem feltétlenül csak a rendező személye tehet arról, ha egy film egyszerűen nem marad emlékezetes a nézőjének, merthogy a forgatókönyvíró munkássága is legalább annyira kiemelkedő e téren, mint a rendezőé, csakhogy William Brent Bell a fentebb említett filmjeinél nem csak a rendezői munkákat vállalta magára, hanem a forgatókönyvek megírását is ő hozta tető alá. Így pedig már egy kissé árnyaltabbá is vált az adott filmrendező személyének a megítélése számomra, viszont itt fordult elő először az, hogy nem William Brent Bell készítette a forgatókönyvet, hanem egy bizonyos Stacey Menear, akinek ez volt az első forgatókönyvírása. Hogy miért gondoltam, hogy mindezt megemlítsem a véleményemben? Merthogy A fiú című film egyik, ha talán nem a legerősebb pozitívuma maga a forgatókönyv volt. Ugyanis ügyesen építkezik a megszállt tárgyak horrorfilmes zsánereire, de emellett képes volt még más rétegeket is érinteni a történetben, és tette ezt mindazért, hogy megtévessze majd a nézőt (ráadásul igencsak sikeresen).
Maga a film cselekményvezetése lassú, de mégis sikerül megragadnia a néző figyelmét, merthogy hiába vánszorognak az események szinte ólomlábakon, valahogy mégis van egyfajta baljós hangulata a cselekménynek. Ezt nagy valószínűséggel a jól kiválasztott helyszínnek és a Brahms névre keresztelt babának köszönhetjük. Tehát a film történetét jónak mondanám, logikai gikszerek sem voltam igazán benne, engem egyedül csak egy aprócska dolog tudott megakasztani egy rövidke időre, méghozzá a főhősnőt alakító személy kissé hirtelen, de annál erősebb pálfordulása az eseményekkel szemben. A film karaktereit megtestesítő színészek sem teljesítettek rosszul, bár nálam Rupert Evans alakítása vitte a prímet.
Összegezve a produkciót. Nem mondanám, hogy egy túlontúl félelmetes filmet hoztak tető alá, de talán azért nem, mert nem az unalomig használt jumpscare-ekkel operálnak benne, hanem sokkal inkább a hangulatteremtéssel, ami ráadásul egy ügyes csavarra van felfűzve. Az már egy másik kérdés, hogy második megtekintésénél, a meglepetés erejétől mentesen, mennyire marad még élvezetes a film, de elsőre mindenképp egy emlékezetes és szórakoztató élményt nyújtott számomra. Így a négy csillagot bőven meg is érdemli tőlem.
74 A fiú (2016)
A fiú című horror története egy angol arisztokrata család gyönyörű otthonában játszódik. A fiatal és kedves Greta új reményekkel érkezik a kissé zárkózott angol... több»
Szereplők: Lauren Cohan, Rupert Evans, Jim Norton, Lily Pater, Ben Robson
