Közösség

Vélemény:

 

86 Titokzatos folyó

(2003)

Titokzatos folyó

 
Berto49   2018.08.09 08:40
1

Ez a film Clint Eastwood fantasztikusan jó rendezései közé tartozik, sőt talán ez emelkedik ki jelentősen a rendezői pályájából. Személy szerint, ha nagyítóval is vizsgálom, egyetlen apró hibát sem találok benne. Kellett ilyen hosszú játékidő, hogy a múltban és jelenben játszódó bűnügyi szálakkal tarkított történet teljes mélységében ki tudjon bontakozni. A szereplőválogatása is tökéletes. Megtalálták a kamaszkorban megismert három főszereplő fiú felnőttkori mását. Ezt bizonyítja az is, hogy 1959 óta 2004-ben fordult elő másodszor, hogy egy azonos film kapta a Legjobb férfi főszereplő (Sean Penn) és a Legjobb férfi mellékszereplő (Tim Robbins) Oscar-díját. A bostoni alsó néposztályba tartozó hősöket a lehető leghitelesebben alakították. Az is növeli a film hitelességét, hogy a filmstúdió akarata ellenére bostoni helyszíneken forgatták. Remekül, pontos időzítéssel láthatóak a múltbéli események, kapcsolódva a történet jelenéhez. Jobban belegondolva a film témája az önbíráskodás. Szerencsére én nem kerültem ilyen helyzetbe, ezért nem tudom, hogy én az adott szituációban hogyan viselkednék. Egy szó, mint száz: tökéletes film!