Fanyalgó kritikai észrevételek ide, olykor-olykor nem tetsző fejingatások oda – az igazság általában, mint itt is, annak az oldalán van, aki bármely nagy ár ellen úszva is a mozipénztárakban bezsebeli a profitot. Spielberg – nem kis tévedés talán – hasonlóan járt a Jurassic Park-kánonnal, mint Lucas a Star Wars-univerzummal, amelynek végeláthatatlan(ul minőségi alászállást produkáló) folytatásai születtek, mindenféle kombinációban és felállásban. Azt persze nem kérdezték meg tőle, mit szól mindehhez, mindenesetre az akkor még újdonság erejével ható (ez kifejezetten jellemző a neves amerikai rendező munkásságára) film kétes értékű folytatásairól lett híres.
Bárkitől is származott az ötlet, grandiózus volt – és a készítőgárda azonnal a segítségére sietett, hogy a megvalósítás rögös útjára bocsássák az érdekfeszítő történetet. Néhány tipikus és nevetségre okot adó hollywoodizmus, amely nem feltétlenül kronológiai rendben következnek.
Az unatkozó milliárdos jellegzetes esete, aki se nem üzletember, se nem tudós, mint kiderült, teljesen alkalmatlan olyan személyeket kiválasztani, akik hozzá lojálisak, ugyanakkor szakértői is a szakmának.
A befektetők háttérjelenléte szükségszerű persze, de a hamisítatlan, markáns utal(gatás) rá méltán hangsúlyozza a kapitalizmus mibenlétét és elkerülhetetlen voltát.
A dinoszaurusz koncepció magától értetődően félreértelmezett (csakúgy, mint a cápa), nem valószínű, hogy a semmiből újjáélesztett lények vérengző lényként támadnak mindenre, ami él és mozog. Elvégre csak állatok, akiknek valamilyen bioritmusa van. Nagy kár, hogy mindez az Alien után készült, nemde?
Talán szemet lehet hunyni az informatikus lojalitása (és ép elméje) helyes megítélése feletti laza átsiklás, a fiatal tinédzserek kognitív tehet(etlen)sége okán, esetleg az áram mágneses tulajdonságainak rosszul tudása felett.
Viszont hogy a nagypapa egy még eléggé ki nem próbált túraútvonalon kiküldi az unokáit, pedig köztudottan az autók akkor robbannak le, amikor a tyrannosaurus ki tud szökni – nos az már felelőtlenség.
Fanyalgó kritikai észrevételek ide, olykor-olykor nem tetsző fejingatások oda – az igazság általában, mint itt is, annak az oldalán van, aki bármely nagy ár ellen úszva is a mozipénztárakban bezsebeli a profitot. Spielberg – nem kis tévedés talán – hasonlóan járt a Jurassic Park-kánonnal, mint Lucas a Star Wars-univerzummal, amelynek végeláthatatlan(ul minőségi alászállást produkáló) folytatásai születtek, mindenféle kombinációban és felállásban. Azt persze nem kérdezték meg tőle, mit szól mindehhez, mindenesetre az akkor még újdonság erejével ható (ez kifejezetten jellemző a neves amerikai rendező munkásságára) film kétes értékű folytatásairól lett híres.
Bárkitől is származott az ötlet, grandiózus volt – és a készítőgárda azonnal a segítségére sietett, hogy a megvalósítás rögös útjára bocsássák az érdekfeszítő történetet. Néhány tipikus és nevetségre okot adó hollywoodizmus, amely nem feltétlenül kronológiai rendben következnek.
Az unatkozó milliárdos jellegzetes esete, aki se nem üzletember, se nem tudós, mint kiderült, teljesen alkalmatlan olyan személyeket kiválasztani, akik hozzá lojálisak, ugyanakkor szakértői is a szakmának.
A befektetők háttérjelenléte szükségszerű persze, de a hamisítatlan, markáns utal(gatás) rá méltán hangsúlyozza a kapitalizmus mibenlétét és elkerülhetetlen voltát.
A dinoszaurusz koncepció magától értetődően félreértelmezett (csakúgy, mint a cápa), nem valószínű, hogy a semmiből újjáélesztett lények vérengző lényként támadnak mindenre, ami él és mozog. Elvégre csak állatok, akiknek valamilyen bioritmusa van. Nagy kár, hogy mindez az Alien után készült, nemde?
Talán szemet lehet hunyni az informatikus lojalitása (és ép elméje) helyes megítélése feletti laza átsiklás, a fiatal tinédzserek kognitív tehet(etlen)sége okán, esetleg az áram mágneses tulajdonságainak rosszul tudása felett.
Viszont hogy a nagypapa egy még eléggé ki nem próbált túraútvonalon kiküldi az unokáit, pedig köztudottan az autók akkor robbannak le, amikor a tyrannosaurus ki tud szökni – nos az már felelőtlenség.