Nem is olyan savanyú a magyar narancs

2017.05.28 22:31 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 154x

3

Csapjuk össze a tenyereinket, megszületett Magyarország első blockbustere, kicsit savanyú, kicsit sárga, de azért a miénk. A magam részéről kellemesen csalódtam....annyira ugyanis nem is savanyú ez a magyar narancs, mint amennyire számítottam rá, hogy az lesz. Adott egy lovas film, ami igazából nem is nagyon a lóról szól, Herendi Gábor egyik nyilatkozatában azt olvastam, hogy azért kellett a Kincsem-sztori köré írt szerelmi szál, mert a csodaló története önmagában nem lett volna elég ütős. Én ezzel nem értek egyet, ugyanis kevés dologban vagyunk elsők, mi magyarok, ha valamiben mégis, akkor az igenis megér egy misét, s Kincsem sztorijában megvolt a potenciál.

Persze (amennyire sikerült utánaolvasnom) Kincsem gazdája Blaskovich gróf a valóságban fele annyira sem volt érdekes figura, mint a Nagy Ervin által megformált alteregója, szerette a nőket, de alacsony termete miatt (amit több forrás is megemlít) erősen kétlem, hogy hozta volna ezt a bonviván figurát, amelyet a filmben ábrázoltak. E mellett állítólag a pénzzel sem bánt olyan könnyelműen, mint Herendi Blaskovicha, sőt, még ugyan zsugorinak tartották a gróf urat. Egy szerelmi történethez azonban nyilván kevés lett volna egy ilyen egysíkú jellemábrázolás, hát megbocsájtható, hogy némileg meghamisították a filmben a történelmet. Ami a lóversenyeket illeti, meglepően izgalmasra sikeredett az ábrázolás, amikor Kincsem megzabolázza magát (mert ő bizony nem akar veszíteni, a kissé erőltetett, s szintén hamis romantikus hősködő fogadást inkább meg sem említem), s a zsoké szakadt kantárral ügeti végig a hajrát...na akkor azért szerintem a nézők adrenalinszintjét is sikerült kicsit meglökni.

S ha már a zsokénál tartunk, óriási taps Kovács Lehelnek...szerintem tökéletes Mike Madden volt. A sok-sok valóságtól elrugaszkodás mellett egyetlen tény igazságalapjának nagyon tudtam örülni: az állatsuttogó macskának (oké a valóságban nem Schulznak hívták, de akkor is), öröm volt viszontlátni a ló és a macska barátságát, ami csempészett egy-két kedves percet a filmbe. Nagy Ervint eddig leginkább szinkronszerepeiről ismertem, de szerintem a magyar színész világ egy színes egyéniséget nyert általa, nagyon jól hozta ezt a felturbózott Blaskovich Ernő karaktert. Petrik Andrea munkásságát egyáltalán nem ismertem, de ezek után érdemes lesz odafigyelni rá. A filmben viselt kosztümjeit és frizuráit pedig egyenesen imádtam, a csontdaráló szerkezetét pedig nyugodtan alkalmazhatják a következő magyar horrorfilmben. De jajj, miért kerül mindig a legvégén a légy a levesbe? Ez a lezárás mégis mi volt? Semmi bajom a Happy endekkel, de ez azért mégis túlzás volt. A film egészen a végéig ügyesen lavírozott a "hollywoodias, de azért mégsem annyira" dimenzióban, ez viszont a záró negyedórában úgy borult, hogy hallani lehetett a reccsenését is. Nem tudom, hogy a sok pénz miatt, vagy más okból kifolyólag, de a Kincsem lezárása olyan mértékben hollywoodias lett, hogy azt még a tengerentúlon is megirígyelhetnék. Emiatt pedig van némi keserű szájíz...Összegezve: minden idők legdrágább magyar filmje azért remélem visszahozza az árát, mert megérdemli, jó film lett, épp emiatt elképzelhető, hogy a közeljövőben több hazai blockbusterrel fogunk találkozni (az persze más kérdés, hogy azok meg fogják-e érni az árukat). Egy izgalmas, szórakoztató játékfilm erejéig rugaszkodik el a valóságalaptól, amelyek megbocsáthatóak, akárcsak a modern "kikacsintásai" is (Mizu dúdolás, szelfizés egy régi kamerával, és egy apró megjegyzés a vasárnapi boltzárra).