Közösség

Vélemény:

 

70 Expedíció

(2018)

Expedíció

 
imotamen   2018.05.12 20:02
0

Én ugyan azt éreztem, mnt az exmachina után. 0 újat kapunk, annak tetszik aki még soha csak hasonlót sem látott, mivel ez is meg az is, össze lett ollózva a korábbi évek hasonló filmjeiből. (és SEMMI olyat nem kapunk amit ajnároznak benne, hogy milyen fordulat meg újítás..tessék nézni régebbi filmeket, újszülöttnek minden vicc új..) 0 egyediség, 1920-as éveket idéző bonyololúltságú filmes történetek. Maga a történet mind a két esetben nagyjából 5 perc, és ezt kapjuk meg 2 órára széthúzva. Benne a történet haladását abszolút nem szolgáló és fölösleges szexjelenetekkel. (gondolom ez a perverziója a faszinak) Ennek a filmnek se eleje se vége. 0 logika a teljes felépítésben. pl mi a fallnak küldenének be 5 random tudós nőt az amcsik egy ilyen burába mikor a kemény katonák is beledöglöttek? Hatalmas logikára vall, és roppant életszerű szituáció. Ez az alapja a történetnek, tehát innentől nem is érdemes folytatni mert már itt megbukik az egész ötlet. De én nagy bánatomra bedőltem a marketing dumáknak és belefutottam, elment 2 órám. És még kettő mert azon gondolkoztam, hogy mi a francért néztem én ezt meg. (és bocsánatért esedeztem a barátnőmnél, hogy vele is megnézettem). Nagyon messze van a jó fogalmától. És bele lehet magyarázni, hogy nem értem azért gondolom rossznak. (buta vagyok hozzá) Nem! (ezzel csak eladják a hülyéknek egyébként) Azért rossz mert nem jó flm és kész! 0 karakterfejlődés, sőt inkább vissza. Megalázza a nőket, a férfiakat egyaránt. Fordulópontok teljes hiánya. Nincs konkrét stílusa a filmnek - mi ez ? Sci-fi-western-dráma? leginkább egy nagy 0.. alapsztorin kívül nincs története a filmnek. Persze megoldása sincs bár azt alapból nem is gondoltam, hogy lesz, hiszen azt nehéz írni. (egy jó író a megoldást találja ki először és arra építi a történetet, így mindennek lesz húzása, nem lesznek logikai buktatók, itt ez teljesen elmaradt). A CGI-t web-es megnézése miatt szerintem lehet osztályozni, a látvány nagyjából elment. Nem ócsárlom többet, mert úgyis én vagyok a hülye, hogy nem értem, milyen helyes életcél az emberek önpusztítását megfilmesíteni, valamilyen pozitív üzenet helyett. Biztosan velem van a baj, ne haragudjatok!