Közösség

Vélemény:

 

90 Coco

(2017)

Coco

 
babsy88   2018.04.28 16:43
1

Az első perctől kezdve lekötötte a figyelmem. Úgy éreztem, mintha én is Mexikóban lennék és készülnék a halottak napjára. Szép, sokkal szebb hagyományt tisztelnek halott szeretteik felé, mint mi. Ezután átkerülhetett a néző a túlvilágra, amit nagyon hihetően ábrázoltak a készítők. Itt is sok sok érdekesség volt. Az ember érzelmei folyton ingadoznak, ahogy követjük a történetet. Először szeretnénk, ha a kis Miguel minél hamarabb megtalálná Ernesto-t, majd Hector oldalára állunk, amikor kiderül, az egyébként előre látható csavar a történetben. Talán ez az egyetlen, amit egy kicsit sajnálok, hogy ennyire magától értetődő volt, hogy ki-kicsoda valójában. Ezzel együtt szép a befejezés is és szerintem, nincs olyan aki ne hullajtana könnyeket a végén és ne emlékezne elveszített szeretteire. Nagyon igényes a grafikája is, valamint nekem a dalok is tetszettek, pedig általában az éneklős rajfilmek nem a kedvenceim. Mindenkinek ajánlani tudom.