Közösség

Vélemény:

 

73 Kémesítve

(2019)

Kémesítve

 
Shelby07   2020.03.26 14:11
2

Nem is tudom hol kezdjem. Már az előzetese is felkeltette a figyelmemet, de először azt gondoltam, hogy az a másfél perces előzetes már minden lényeges dolgot elmondott az animációról és hogy ha megnézem semmi többet nem fog adni. Persze nagyon érdekelt és folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy meg kellene nézni, úgyhogy végül beadtam a derekam. Zseniális! Tényleg nagyon szórakoztató és tévedtem, nem lőtt le minden poént az előzetes, éppen hogy csak megmutatott pár érdekesebb részt. Nagyon ötletes és egyedi történet, nem egy tömeggyártású animáció ami már folyik ki az ajtónk alatt. Szórakoztató és az ember folyamatosan várja, hogy mi fog a következő percben történni, egyáltalán nem unalmas. Szóval én teljes szívből ajánlom mindenkinek aki nem ódzkodik az animációktól és szívesen megnézne egy kémes történetet nem a megszokott forgatókönyvvel. Utószóként pedig még annyi, hogy nagyon szépen van elkészítve az animáció és a galambok rettentően jópofák, egyszerűen imádható ez az egész úgy ahogy van.