Közösség

Vélemény:

 

74 Egy lélegzetnyire

(2018)

Egy lélegzetnyire

 
MMcFly2015   2019.01.27 08:34
0

Aki elkezdi a filmet bizonyára tudja, hogy nem egy amerikai szuperprodukciót láthatunk, ez főként egyhelyszínes (illetve annak környékét bemutató) dráma, a kataszrtófafilmes látványvilág helyett. Ha ennek tudatában sikerül megtekinteni, akkor a játékidőnek hála egy egyszerű de elfogadható filmet élvezhetünk. Ami kifejezetten tetszett, mikor gázpalackkal lemennek az utcára... Nagyon hatásos módon tárják elénk az apokalipszis előszobáját, és ebből eredően a túlélésért való küzdelmet. Gondolok itt pl.: a tetőn talált gázpalackért folyó küzdelemre. Felülnézetekkel próbálják a látványt erősíteni, de nagyon műnek hatott az a ,,tájkép" és sajnos a film sokszor erőlteti ezt a képet. A főszereplőkért nem tudtam izgulni, ugyanis ,,apa-anya" olyan rideg, hogy játékaikból nem jöttem volna rá: házasok. A film lezárása kivételével ezek mellett az apró hibák mellett is, engem lekötött a film, sok lehetőséget kihagytak, de 80 percig képes lekötni az ember figyelmét. A finálé viszont nem hagyja, hogy az ,,átlagos" besorolásnál jobbra értékelhessem.