Annak idején talán egy finnországi moziban láttam először a trailert , és a második felén hallható zene keltette fel az érdeklődésemet. Egyből visszarepített a gyerekkorba, amikor délutánonként a rádióban vagy kazettára véve családi kocsikázás során csendült fel a dal. A 90-es években gyereknek lenni, megismerkedni a deszkakultúrával, feszegetni a határokat, graffitizni, elhagyatott helyekre bemászni, ezek sokunk életében jelen voltak, így nagyon könnyű rezonálni. Jonah Hill rendezése a mid90s-nek ezt az érzést hozza el, és határozottan tudja, hogy kinek szánja a művét. Elhoz nekünk egy korrajzot, velünk együtt röhög, hogy milyen hülyék voltunk, miket csináltunk, és hogy milyen jól éreztük magunkat, miközben kvázi akár meg is halhattunk volna egy-két merész ötlet után. Aki vevő erre a korszakra, vagy vissza akar repülni a 90-es évekbe és ott akar gyerek lenni másfél órára, annak bátran tudom ajánlani a filmet.
Annak idején talán egy finnországi moziban láttam először a trailert , és a második felén hallható zene keltette fel az érdeklődésemet. Egyből visszarepített a gyerekkorba, amikor délutánonként a rádióban vagy kazettára véve családi kocsikázás során csendült fel a dal. A 90-es években gyereknek lenni, megismerkedni a deszkakultúrával, feszegetni a határokat, graffitizni, elhagyatott helyekre bemászni, ezek sokunk életében jelen voltak, így nagyon könnyű rezonálni. Jonah Hill rendezése a mid90s-nek ezt az érzést hozza el, és határozottan tudja, hogy kinek szánja a művét. Elhoz nekünk egy korrajzot, velünk együtt röhög, hogy milyen hülyék voltunk, miket csináltunk, és hogy milyen jól éreztük magunkat, miközben kvázi akár meg is halhattunk volna egy-két merész ötlet után. Aki vevő erre a korszakra, vagy vissza akar repülni a 90-es évekbe és ott akar gyerek lenni másfél órára, annak bátran tudom ajánlani a filmet.