Közösség

Vélemény:

 

65 Godzilla Kong ellen

(2021)

Godzilla Kong ellen

 
Norbert93   2021.05.01 23:02
0

Tipikusan az a film, ami semmilyen téren nem állja meg a helyét. Nyilván megszoktuk, hogy a cselekménytől és történetvezetéstől semmi érdemlegeset nem kell elvárnunk, de itt már a sablon sablonja is el lett használva, annyira súlytalan (vagy inkább már a szánalmas) az eddig korrekten felépített áltudományos háttér is átlép egy olyan szintet, amit eddig legfeljebb egy paródiától vártam volna el. A Millie Bobby-féle történetszál még egy felesleges kihagyható dolog lett volna, na de hát a nézettség miatt kellett a játékidő a Stranger Things színésznőjének, egyébiránt más funkciója nem is volt ennek a szálnak. Az ilyen filmeknél legalább a látványt tudom dicsérni, de itt még az is félrement. A "titánok" meganimálása sem jött igazán össze. A felfoghatatlan méretű titánok mozgásából egyáltalán nem az szűrődik le, hogy ezek a lények óriásiak, gyakorlatilag egy fürge mozgású dinoszaurusz és egy valós méretű hím gorillánál is gyorsabban mozgó kolosszus. Mintha már a gravitáció is csak mellékes lenne, mert egy látványfilm már azt se igényli, hogy legalább a fizika alaptörvényeit figyelembe vennék.