Stéphane Brizé és állandó színésze/múzsája, Vincent Lindon a Mennyit ér egy ember? után ismét a nyugat-európai alsóközéposztály gondjairól tudósítanak, és mindezt újra példaértékű alázattal teszik. A Mennyit ér egy ember? személyes drámája helyett Brizé ezúttal egy kollektíva küzdelmét mutatja be: egy csapat francia gyári munkás azért harcol, hogy munkahelyüket ne szüntethesse meg a cégcsoport német tulajdonosa. A Sztrájk a gyárban (az eredeti cím szó szerinti fordítása: Háborúban) a munkás szakszervezet és a munkaadók közötti egyezkedések, majd a fokozatosan elszabaduló indulatok aprólékos bemutatására törekszik.
Ennek megfelelően hosszú, pazarul megírt és remekül fényképezett jeleneteket láthatunk, melyekben a Lindon által alakított melós, Laurent vezetésével a sztrájkbizottság igyekszik menteni a több ezer alkalmazott megélhetését jelentő gyárat a tárgyalóasztal mellett és az épületkomplexum udvarán szervezett demonstrációkon egyaránt.
Brizé hosszú beállításokkal dolgozik, és szép lassan építi fel a történetet, így a Sztrájk a gyárban igényel némi türelmet, odaadást és társadalmi érzékenységet a befogadó részéről. Utóbbi tényező különösen fontos, ugyanis a film – akárcsak a Dardenne-fivérek Két nap, egy éjszakája vagy az olyan további kisrealista darabok, mint a Land Legs, illetve a Party Girl – a nyugat-európai alsó középosztály nehéz helyzetébe enged bepillantást mindennapi emberek sorsán keresztül. Brizé pedig, akárcsak az említett filmek alkotói, nem fest túl hízelgő képet a társadalomról. Hősei kiszolgáltatottak, sőt, küzdelmük alapja majdhogynem abszurd: nem fizetésemelésért vagy jobb munkakörülmények eléréséért kezdenek sztrájkba, hanem munkahelyük megtartásáért, azaz azért, hogy dolgozhassanak. A rendező remekül rátapint a sokszor több száz fős embertömeg dinamikájára, jó érzékkel pakol be a filmbe híradós anyagokat, melyek amellett, hogy summázzák a dolgok aktuális állását, általában új információt is megosztanak az egyre elmérgesedő helyzetről. Hiába dolgozik azonban tömegjelenetekkel és kap például a Mennyit ér egy ember?-hez képest nagyobb szerepet egy közösség sorsa, a történet már-már eposzi hőse Laurent, aki egyre kétségbeesettebb küzdelmet kényszerül vívni a multinacionális vállalat tulajdonosaival, saját közvetlen feletteseivel, később pedig munkatársaival is, miközben magánéleti problémák, valamint a hírnévvel járó kellemetlenségek is gyötrik. Vincent Lindon szokásához híven remekül játszik. Mimikája mindig tűpontosan közvetíti a figura érzéseit, emellett képes hitelesen és olykor váratlanul váltani a legkülönfélébb érzelmi állapotok között is: valamikor karakán és határozott, máskor bizonytalan, dühös, aztán elkeseredett. Igazi tragikus hős ő, aki átélhetővé teszi a gyár munkásaira, sőt, a teljes nyugat-európai alsó-középosztályra nehezedő terheket.
A Sztrájk a gyárban a jó ütemű vágásnak és Brizé rendezői zsenijének köszönhetően képes végig fenntartani a feszültséget, emellett pedig egy fontos és nagyon aktuális film azokról a kiszolgáltatott munkavállalókról, akik szalag mellett több műszakban végeznek megterhelő munkát, még sincsenek igazán megbecsülve. A film tökéletesen tapogatja le a multinacionális cégekre jellemző hozzáállást: a hierarchia alján lévő alkalmazottak 1-2 szinttel feljebb már csak erőforrások, pusztán sorok egy Excel-táblázatban, akiket bármikor ki lehet onnan törölni az esetleges pénzügyi veszteségek csökkentése érdekében. Brizé e kérdést illetően érezhetően nem optimista: mintha azt üzenné, hogy ezt a vállalati kultúrát csak komoly áldozatok árán lehetne megváltoztatni…
71 Sztrájk a gyárban (2018)
A Perrin Industries autógyár ígéretet tett a dolgozóinak, hogy biztosak lehetnek afelől, nem lesznek leépítések a vállalatnál. A vezetőség mégis úgy döntött, felszámolja az... több»
Szereplők: Vincent Lindon, Mélanie Rover, Jacques Borderie, David Rey, Olivier Lemaire
