Mi az ott az égen? Egy madár, egy repülő, Superman? Nem! Az Brandon! Ki? Kérdezhetik jogosan nem csak az egyszeri moziba járók, de a tapasztalt képregényfanatikusok is. A történet szerint a Breyer házaspár már régóta szeretne gyereket, amikor egyszer csak az égből éppen az ő hátsókertjükbe pottyan egy. Micsoda szerencse. Gyorsan magukhoz is veszik, elnevezik Brandonnak, és remélik, nem lesz belőle szadista, velejéig romlott, gonosz gyilkológép. De hoppá! Minden gondoskodás és szeretet ellenére nem egy szadista, velejéig romlott, gonosz gyilkológép lett belőle? Hát dehogynem!
A Brightburn című film nem titkoltan Superman történetének kifordított, horror verziója. Egy olyan verzió, ami igyekszik minden fontos elemet változatlanul megtartani az eredeti koncepcióból, és egyetlen csavarral megtoldani azt, ami homlokegyenest ellentmond minden elemében az eredeti történet szellemiségének. Így születik meg a gonosz Superman. Nem egyszerűsítem le a dolgot, ténylegesen ennyi a különbség. Ő Superman, csak éppen gonosz. Brandonnak nincs úgynevezett személyisége, hobbija vagy bármilyen érdekessége. Azonkívül persze, hogy egy szadista, velejéig romlott, gonosz gyilkológép. De ezt már említettem. Ja, és ezenkívül szuperereje van. Lényegében Superman pontos mása. Nem éri őt a golyó, nem sebesül meg, emberfeletti erővel bír, tud repülni és van valami képessége, aminek köszönhetően elkezdenek villogni a lámpák körülötte, időnként indokolatlan vörös fénnyel, ha úgy kívánja. Különös képesség, de horrorfilmről lévén szó, elmegy. És miért válik Brandon gonosszá? Szülei szeretetben nevelik, nincs oka semmilyen panaszra, az iskolában valóban kigúnyolják egyszer, de azt se veszi túlzottan a lelkére, és nem is kimondottan komoly az ügy, csak ugratják, és automatikusan meg is védi nem csak a tanár, de egy diáktársa is. Szóval nem tűnik indokoltnak a gonosszá válása, de fogadjuk el, elvégre a koncepció ezt kívánja. Nem lehet valaki gonosz Superman, ha nem gonosz. Különben csak simán Superman lenne. Azt meg már láttuk. Nem is egyszer.
A Brightburn egyedisége a kifordított Superman mítoszban rejlene, de semmi érdekeset nem kezd ezzel a koncepcióval. Önmagában a gondolat nem lenne rossz. Hiszen, ha a földre érkezik az űrből egy csecsemő szuperképességekkel, akkor a dolgok sokféleképpen alakulhatnak. Superman esetében láttunk egy lehetséges változatot, a Brightburn pedig önálló elképzelések híján ezt a változatot ismételte gépiesen egy logikátlan felütéssel. Az, hogy a protagonistából antagonista válik, nem egyedi elképzelés, de akkor is szükség van a filmben egy protagonistára és egy antagonistára egyaránt. Egy szuperhősfilmben pedig különösen, hiszen az egész műfaj erre épül. A hősökre, akiknek meg kell küzdeniük a gonoszokkal a nemes cél érdekében. A Brightburn szereplői között nincs központi karakter. Persze Brandon áll a cselekmény középpontjában, de megkockáztatom, hogy neki van a legkevesebb sora és játékideje a filmben a fő karakterek közül. A szülei is teljesen jellegtelen sablon karakterek. Mindketten jók és szeretik a fiukat, de ebben ki is merül a karakterük. Nincs tehát igazi felépített konfliktus a történetben. Kimondottan főszereplője sincs a sztorinak.
De lehetséges, hogy a Brightburn nem a szuperhősfilmek felől, hanem a horror műfajától közelítve tud újat nyújtani. Számos olyan horrorfilm van, ahol egy gyerekről kiderül, hogy megszállta az ördög, vagy valamiért gonosz. Ilyenkor a környezete azért küzd, hogy visszatérhessen a valódi énje a gyereknek, és elűzzék a démont, vagy, ha nincs más mód, akkor el kell pusztítani a gonoszt. Csak a legismertebb filmek közül erről szól például Az ördögűző és az Ómen sorozat is. A gonosz gyerek rossz dolgokat tesz, ezért a hős le kell számoljon vele. Mivel a Brightburnben nincs kimondottan hős, ez a feladat nem teljesíthető. A film jelentős részében rá sem jönnek, hogy Brandon a rettenetes gyilkosságok elkövetője, amikor meg szembesülnek vele, gondolkodás nélkül igyekeznek megszabadulni tőle. Ennyit a családi összetartozásról. A film nem drámázik azon különösebben, hogy a szülők megpróbálják meggyilkolni a gyereket, akit tizenkét éven át sajátjukként neveltek. Nyomós érv, hogy közben kiderült róla, egy szadista, velejéig romlott, gonosz gyilkológép, de ennek ellenére sem látnak lehetőséget arra, hogy a lelkére beszéljenek. Mivel ők a szülei, valószínűleg jobban ismerik, de a filmben bemutatott Brandonról legfeljebb annyi derül ki, hogy sokat tud a darazsakról és szeret rajzolni. Ez kicsit kevésnek érződik ahhoz, hogy megkedveljük, vagy érdekes legyen a gonosszá válása. Sőt, igazából ez bármi máshoz is kevés lenne egy kvázi főszereplőről.
Ezen a Brandont játszó színész, Jackson A. Dunn alakítása sem segít. Mikor tehetségesebbnél tehetségesebb fiatal gyerek- és tinédzser színészeket látni rendszeresen más filmek és sorozatok kisebb-nagyobb szerepeiben, akkor a film alkotóinak sikerül megtalálni valószínűleg a színészetre legkevésbé fogékony kissrácot a főszerepre, akinek nem mellékesen van egy kiváltképp érdekes arcéle és tekintete, ami sokkal inkább zavarba ejtővé teszi az egész alakítást. A filmben szerepel még ismertebb névként Elizabeth Banks, aki az anya szerepében hozza a kötelezőt, a stáb többi tagjához hasonlóan. Nincsenek kiemelkedő alakítások, de nem is fájdalmas senki játéka a színészek közül. A főszereplő, Jackson A. Dunn alakítása valóban kissé elvesz a filmből, de közel sem szerepel annyit, hogy ez nagyon zavaróvá váljon. Egyébként is a játékideje jelentős részében szó szerint egy zsákot húznak a srác fejére. Ez mindenképpen valamivel félelmetesebbé teszi őt.
Mert a film a rémisztés terén is megbukik horrorként. Minden horrorba kell egy szörny. Legyen az metaforikus vagy valódi. Ezek a szörnyek gyakran két világ határán őrlődnek, és ebben valamiképpen hasonlítanak is a horrorok a szuperhős filmekre. A szuperhősöknek megvan a civil és hősi énje, ahogy a múmia egyszerre élő és holt is, a farkasember egyszerre ember és állat, Brandon is két világ határán helyezkedik el. Ember is a szülei és neveltetése révén, de származása alapján űrlény. Ezt pedig úgy tűnik, azzal kompenzálja, hogy egy szadista, velejéig romlott, gonosz gyilkológép lesz belőle. Nem fogok ismét azon rágódni, hogy miért motiválatlan, és éppen ezért öncélú ez a megoldás, mivel már korábban többször is megtettem, és mivel ez az egész filmre igaz. A Brightburn az utóbbi évek talán egyik legöncélúbb alkotása. Bárminemű kreativitás nélkülöz mind ötletek, mind megvalósítás terén.
Ehhez képest meg kell hagyni, hogy a film trükkmesterei és vizuális effektjeiért felelős szakemberi jó munkát végeztek ahhoz mérten, hogy csupán hat millió dollárból készült, míg hasonló produkciók költségvetése gyakran a több százmilliót is meghaladhatja. Esetenként valóban szembetűnő a CGI és a zöld vászon használata, de közel sem rettenetes a kirívó esetekben sem. Időnként pedig kifejezetten jól is néz ki, ami a megvalósítást illeti, mert maga a film gyakran túlontúl undorító. Legalábbis az én ízlésemhez mérten mindenképp, pedig nem vallom magam túlzottan prűdnek. De a film többi részéhez hasonlóan a gyilkosságok mértéke is túlzott és öncélú. Brandon nemcsak szimplán gonosszá válik, hanem pszichopata és szadista is lesz egyik pillanatról a másikra. Gyerekeknek tehát különösen nem ajánlott a film. Az r-es besorolás valóban erősen indokolt. Nem azért, mert félelmetes képsorok lennének benne, hanem, mert ömlik a vér és különböző belső testrészek.
A Brightburn tehát még rajongóknak is inkább kerülendő film. Üzenete, mint olyan, nem is fogalmazódik meg. Témáját tekintve – az emberfeletti képességekkel rendelkező egyén integrálódása a társadalomba –olyannyira nincs kibontva, hogy nemcsak bármelyik X-men film, de még a Batman v. Superman is esettanulmány a Brightburnhöz képest. A semmilyen történet, a lapos karakterek és a mindent belengő öncélúság teszik a filmet igazán gyengévé, még ha szépen is van felvéve, időnként ügyes trükkökkel, inkább töltsük mással az erre szánt másfél óránkat.
Előfordulhat, hogy nem mindennapi kvalitásokkal rendelkező entitások járnak köztünk. Lehet, nem is sejtjük, hogy a babaként befogadott gyermek egyszer csak ráébred negatív... több»
Szereplők: Elizabeth Banks, Michael Rooker, Jennifer Holland, David Denman, Matt Jones
