Közösség

Vélemény:

 

71 Bohócrém 2.

(2022)

Egy B kategóriás splatter film

 
Master   2022.11.07 22:10
6

A Terrifier filmek kis költségvetéssel elkészíttet slasherek, melyek valódi műfaja splatter, azaz olyan alkotás, melyben a fröccsenő vér és a nyers erőszak látványa áll a középpontban. A második epizódban is ez a helyzet: a sztori szinte nulla, semmit sem tudunk meg a folyamatosan gyilkolászó bohócruhás killerről és nincs karakterisztika a többi szereplőnél sem. Adott egy magas, vékony fickó bohóc jelmezben, aki folyton vicsorogva és brutális kegytelenséggel, véresen kezd gyilkolni. Célpontja egy idő után egy bizonyos család: magányos anyuka két kamaszgyerekkel, egy csinos tizenéves lánnyal és egy általános iskolásnak tűnő fiúval. A bohóc kiirtja a család barátait, majd őket is megkísérli. Bár valóban véresek a jelenetek, a túlzás érzése végig érezhető és a hihetőséget rontja. Mégis hogyan tudna valaki puszta kézzel karokat kitépni, testeket szétszakítani stb., stb. Trancsír filmet kapunk, 5 hektoliter vérrel, de igazi borzongás, horrorokra jellemző, csontig hatoló félelem a láthatáron sincs. Erős gyomor viszont nem árt, ha bevállaljuk ezt a filmet. Bár az túlzás, amit írnak sokfelé: a "kötelező" rosszullét csak hype. Én inkább némi undort éreztem. Ennyi.