Közösség

Vélemény:

 

78 Elvis

(2022)

Kihagyott lehetőség nagyon gyenge kivitelben

 
Jerico   2023.09.23 13:50
2

Baz Luhrmann soha nem volt nagy kedvencem, tipikusan az a rendező, aki a hype-ra megy, vagyis: nagy látvány és felhajtás, de semmi valódi tartalom vagy tehetség nincs a filmjei mögött (még nyomokban sem). Ilyen fércmunkák egész sorát készítette eddig, és az új Elvis-filmje is ilyen lett. Mert nem az az igazán dühítő, ha valaki sz*r filmet csinál (sorry, van ilyen), hanem az, ha jó témához nyúl, jó színészekkel, és mégis vacak végeredményt produkál. Elvis Presley egy nagy zenetörténeti ikon volt, akinek az életét ezer módon fel lehet dolgozni. Luhrmann azt az utat választotta, mely akarattalan bábnak állítja be az énekest, akit a menedzsere manipulál (és öl meg végső soron). Még ha igaz is ez, és valóban így történt, CSAK ennek az egy vezérmotívumnak alárendelni egy énekes tehetség teljes életútjának bemutatását valódi bűn. Márpedig ezt tette a rendező, amihez asszisztált Tom Hanks is sajnos. Ez élete legrosszabb alakítása is egyben. Lehetett volna kiemelni számainak keletkezését, viszonyát a korabeli sztárokhoz, kapcsolatait, sikereit, de ehelyett a filmben minden arról szól, ami kudarc volt életében. Kihagyott lehetőség a film tehát, nulla minőséggel. Értékelésem: 35%. Nem is írtam volna róla, ha nem magasztalja fel egy ismerősöm az elmúlt napokban.