Közösség

Vélemény:

 

71 A nagy előadás

(2020)

Happy endre várva

 
cynicalrealist   2024.01.14 13:02
0

Habár a történet egy svédországi sztori francia adaptációja, bizonyos értelemben – például az állami bürokrácia vonatkozásában – sikerült azért valamennyire franciává tenni. Kicsit nehezen indul be a történetmesélés, ami talán annak is köszönhető, hogy nincsenek igazán markáns karakterek a filmben. Miközben másodlagos közlésekből megtudjuk, hogy az elítéltek közül többen is súlyos bűncselekményeket követtek el, maguk a szereplők ilyen szempontból túl sterilek. Így értelemszerűen a katarzisok is alacsonyabb hőfokon következnek be, ami oda vezet, hogy egy nézhető, de korántsem kimagasló alkotást kapunk. Szerintem érdemes lett volna egy kicsit ripacsabbra venni az alaphangulatot, sokat dobott volna a filmen. A színházi zárójelenetben főhősünk jól hozza a karakterét, az a rész kifejezetten tetszett. Illetve volt még egy jó poén, amikor a rendező a börtönigazgatóval az elítéltek kihágásáról beszél: – Ugyan! Meztelenkedtek, nem embert öltek! – háborog a rendező, mire a börtönigazgató: – Hmmm... azért mégis... Egy jó poén azonban nyilvánvalóan kevés egy jó filmvígjátékhoz. Kár érte.