Ismét egy remek rész, ahol egyre közelebb kerül Marcos édesapjához, röviden így fogalmazhatnám meg a látottakat, bár elég sok apró esemény tarkítja ezt az epizódot is. Héctor rosszulléte és Lucia feltűnése reményt adhat Héctornak a gyógyulásra. További új szereplő Hugo, akit még nem tudok hova elhelyezni, de az biztos, hogy Héctor kérte fel, hogy jöjjön az internátusba - ő lesz a testnevelő tanár. A fiatal nyomozócsapat pedig mindent kamerára vesz, hogy legyen bizonyítéka. Marcosnak nyilvánvalóvá válik, hogy Amelia ellenük dolgozik, de valahol mégis szerelmes Marcosba. Érdekes fordulat az Amelia-Fermin-Rebeca hármas, amiből kíváncsi leszek, hogy mi sül ki. Érdekes lenne Martin és Rebeca kapcsolata is, hiszen mintha Rebecának lenne egy képessége, hogy érintésből lát vagy érez valamit. Így ez a rész is szerintem jól sikerült, és mindenképp pozitívum, ahogy a két kislányt, Paulát és Evelynt is beleszövik a történetbe, mert igazából ha ők nem lennének, akkor Marcos nem tudná meg, hogy Ameliának fegyvere van. Csak ajánlani tudom, remek kikapcsolódás. Üdv, Yosi