Hatalmas csalódás

2019.06.18 22:54 Attila G. Olvasottság: 573x

0

HOZZÁSZÓLÁSOM CSELEKMÉNYMEGJELENÍTÉST TARTALMAZHAT!

Elnézést kérek mindenkitől, de nem szeretem ezt a filmet. Nagyon nem. Nem feltétlenül mondom azt, hogy rossz film, és megértem azokat, akik lelkesednek érte. Viszont nem érzem úgy, hogy be kellene állnom a lelkesedők sorába. Már csak azért sem, mert számomra hatalmas csalódás volt. Valahogy nem igazán érte el az ingerküszöbömet. Kb. ötödszörre sikerült normálisan végignézni a filmet. Az ezt megelőző 4 alkalommal vagy nem kötötte le a figyelmem, vagy szabályosan elaludtam rajta. Első alkalommal is háttérzajként ment, miközben a laptopon foglalkoztam valamivel; jó hosszan ment, ment a film, mire arra lettem figyelmes, hogy Hilary Swank karakterét lekapcsolják a gépről, s valami fiatal bokszolótanonc motyog valamit a Morgan Freeman által alakított karakternek. Én meg nem igazán értettem, hogy hogyan is jutottunk el idáig, nagyon nem ilyen végkifejletre számítottam. Szóval bőven vannak olyan filmek, amik akkor is lekötik a figyelmem, s a történései akkor is felkeltik az érdeklődésem, amikor éppen mással vagyok elfoglalva. Ez nem olyan.

Kb. az 5. megtekintésnél került a helyére nálam a filmet illetően nagyjából minden; de akkor is azt éreztem, hogy a történet nem igazán halad sehova. Nem látom az értelmét, hogy miért is kellett elkészíteni, s valahogy a Clint Eastwood által rendezett filmek többségével így vagyok. Annak idején egy különös időszakban került a hazai mozikba – 2005. márciusában. Azért különös ez az időszak, mert az ezt megelőző évben 156 filmet láttam moziban, az utolsó kettőt (Világszám és Halhatatlanok) Szilveszter napján. Viszont 2004 végén hobbik terén elkezdtem egy nagyon másik területre átevezni. December 19-én elmentem életem első kézilabda meccsére (a hazai rendezésű női EB bronzmeccsére), majd pont 2 hónappal később a másodikra (valószínűleg egy szintén női, Dunaferr–Podgorica BL-meccs volt). S bár ekkor sem szakadtam el teljesen ettől a mozizástól, 2004 után és 2018 előtt az évente általam moziban látott filmek száma valahol 10 körül mozgott. Volt olyan év, amikor mindössze 2-szer jutottam el moziba, míg a 2000-es évek elején ez a szám általában 100 körül volt. A kézilabda-rajongás került egyre inkább előtérbe, bár épp most jutottam el egy olyan pontra, hogy több ok miatt elképzelhető, hogy soha többé nem megyek meccsre. Meglátjuk. Ez most mindegy.

2005 elején ugyan felkeltette az érdeklődésem a Millió dolláros bébi, kíváncsi voltam rá. Végül nem ültem be rá moziba, s nem bántam meg. Nagy valószínűséggel vagy elaludtam volna rajta, mint ahogy pár éve történt A király beszéde alatt a Művész Moziban – na azt azóta sem sikerült végignézni anélkül, hogy elaludtam volna rajta –, vagy végigszenvedtem volna, mint tavaly a Csillag születiket az Eurocenterben. Idén – a bemutató után 15 évvel – tudtam végre sort keríteni arra, hogy megnézzem. Úgy látszik, nem olvastam el elég figyelmesen a film tartalmát, leírását, különben elképzelhető, hogy megkíméltem volna magam egy ekkora csalódástól, vagy csak szimplán bedőltem a film hypeolásának.

A félreértések elkerülése végett: nem egy korosztályt akarok megsérteni, csak egyszerűen hirtelen nem találok jobb kifejezést... Egy nyugdíjas tempójú, mesterkélt, szükségtelenül tragikus filmnek tartom, melyről túlságosan lerí, hogy az volt a célja, hogy akkor most szerezzünk vele egy rahedli Oscar-díjat. Utálom az ilyen filmeket, mert bár nyilván akadnak ez alól kivételek, valahogy nincsen bennük semmi "természetesség", valahogy illúziórombolók. Na de, ha már itt tartunk, kicsit végigmennék a film Oscar-díjain és jelölésein. Bár ilyen tekintetben – már ami a riválisokkal való összehasonlítást illeti – egy kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert, ahogy korábban említettem, ebben az időszakban már viszonylag kevés filmet láttam, s a díjátadón érintett filmek egy részét azóta sem néztem meg.

7 jelöléséből 4-et váltott szobrocskára.

1) "Legjobb film" kategória ... Ez most számomra egy vicces kategória...

Ugye a győztes a Millió dolláros bébi... A többi 4 jelölt közül 2 felkeltette az érdeklődésem – Ray és Én, Pán Péter –, de elejétől végéig azóta sem láttam egyiket sem. Szerintem azért, mert valahogy mégsem volt hozzájuk igazán türelmem azóta sem, vagy szintén elaludtam rajtuk, illetve nem kötötték le a figyelmem. A Kerülőutakat és az Aviátort viszont nem igazán akaródzott megnézni, utóbbit nagyon nem – bár Paul Giamattit például szeretem, Leonardo DiCapriot viszont egyenesen utálom. Azt érzem, hogy ha ezek a filmek lettek jelölve ebben a kategóriában, akkor nem feltétlenül csoda, hogy a mozik világától elkezdtem kicsit elevezgetni.

2) "Legjobb férfi főszereplő alakítás" kategória – győztes Jamie Foxx a Ray-ért. Bár amint említettem, nem láttam elejétől végéig a filmet, szerintem megérdemelt volt a győzelme. Egy ilyen híres zenész megformálása a mozivásznon szerintem igazi örömjáték. Jamie Foxx-ot illetően felemás a véleményem... Volt olyan film, amiben szerintem meggyőző volt az alakítása – mint például a Collateral - A halál záloga –, míg másik filmet illetően arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán játszott benne. A filmográfiáját nézegetve például megdöbbenve láttam, hogy szerepelt a Vonzások és állatságok című filmben, pedig az a film egy kellemes meglepetés volt, s egyébként még arra is emlékszem, hogy az általános iskolai osztályommal a Horizont Moziban láttuk. Nem tartozik a kedvenc színészeim közé, mégis mindent összevetve szerintem jó választás volt Ray Charles megformálására. (Egyébként most így utánanézve szerintem a film hossza rettentett el a teljes megtekintésétől.)

A kategóriában jelölt 3 másik színészt (pontosabban az alakításukat) – Don Cheadle (Hotel Ruanda), Johnny Depp (Én, Pán Péter), Leonardo DiCaprio (Aviátor) – nem tudom/nem akarom véleményezni, mert nem tudnám a kategóriában hozzájuk tartozó filmeket sem.

Clint Eastwoodot mindenképp jobb színésznek tartom, mint rendezőnek. A "Dollár-trilógiát" szeretem. Az Űrcowboyok nagy kedvenc (na jó, a rendezéseit tekintve ez a ritka kivételek egyike), bár nem elsősorban Eastwood, hanem például a szereplőgárda miatt. A Csempészbeli alakítása ahhoz képest kellemes meglepetés volt. Nem akartam megnézni a filmet, némi rábeszélésre néztem mégis meg, bár eme film elkészültének sem feltétlenül láttam sok értelmét, messze nem került a kedvenceim közé, de legalább nem aludtam el rajta a moziban ülve, ami nagy szó. S Eastwood Millió dolláros bébibeli alakítása nem tett rám különösebb benyomást; amit a Csempészben nyújtott, az valahogy emlékezetesebb volt.

A nyomozós filmjeihez vagy épp van türelmem, vagy nagyon nincs. Az a különös, hogy az első film, amit sok éve láttam tőle, az a Bronco Billy volt – igazából szerintem szerettem –, pedig ez nem feltétlenül tartozik az ismertebb filmjei közé, legalábbis a hazai televízió csatornák nem nagyon vetítik, valahogy el lett feledve. A Millió dolláros bébibeli alakítása semmiképp nem tartozott a legjobb alakításai közé, úgy igazán nem nyújtott semmi extrát.

3) "Legjobb női főszereplő alakítás" kategória – győztes Hilary Swank a Millió dolláros bébiért. Hááát...

Na jó, kezdjük ott, hogy Catalina Sandino Moreno (Maria Full of Grace) és Imelda Stauntont (Vera Drake) alakítását nem tudnám véleményezni, mivel a 2 említett filmet nem láttam... Az Egy makulátlan elme örök ragyogását és a Csodálatos Júliát viszont igen. A 'Makulátlan elme' a moziban ülve még nem feltétlenül nyerte el a tetszésem, viszont ezután ahányszor megnéztem a filmet, annál inkább megszerettem – amúgy, ha a film tartalmát tekintjük, TALÁN az én agyamból sem ártana pár dolgot kitörölni. A filmbeli Clementine megformálása volt szerintem Kate Winslet legjobb alakítása, legalábbis számomra nagy kedvenc... Igazából többek közt a természetessége, a lazasága, a vagánysága miatt... S most látszólag ellentmondásos lesz, amit írok...

Az első megtekintése alatt nem is gondolkoztam azon, hogy ez egy Oscar-jelölt alakítás lenne, s pont ez volt benne a jó. Szerintem egy kifejezetten pozitív karaktert hozott, bár látszólag elveszett volt, mégis a jég hátán is megélt. S pont az a mesterkéltség hiányzott belőle, amit annyira utálok. Hát ezt illetően most Halle Berry-t említeném meg negatív példaként. A Szörnyek keringőjében vagy épp drámázott és ordított, vagy épp drámaian zokogott, vagy épp halmozta az ágyjeleneteket; s mindezt felváltva, szinte periodikusan. S ez végül Oscar-díjat ért. Oké, eme tevékenységei a karakter sorsát tekintve többé-kevésbé indokoltak voltak. Na de akkor is... Szerintem az Oscar-díj történetének egyik legnagyobb baromsága volt, hogy Kate Winslet nem kapta meg ezért az alakításért a szobrocskát.

A Csodálatos Júliáról nem feltétlenül maradt sok emlékem, de arra mindenképp emlékszem, hogy Annette Bening sziporkázott benne; s még az ő győzelmével is talán meg tudtam volna barátkozni. Hilary Swank... Volt 2-3 emlékezetesebb mozzanata a filmben, például, amikor szinte már a "halálos ágyán" elküldte a családját melegebb éghajlatra. Viszont összességében az alakítását semmiképp nem tartanám kiemelkedőnek, maximum átlagosnak. Hilary Swanktől egyébként szerintem A fiúk nem sírnak volt a nagy kedvenc; pedig azt is csak tévében, valószínűleg szintén háttérzajként láttam, és mégis lekötötte a figyelmem. Na azért az alakításért megérdemelte a szobrocskát, de a Millió dolláros bébiért nagyon nem.

4) "Legjobb férfi mellékszereplő alakítás díja" kategória – győztes Morgan Freeman a Millió dolláros bébiért... Hááát...

Na jó, kezdjük ott, hogy Alan Aldáról (Aviátor), Thomas Haden Church (Kerülőutak), Clive Owen (Közelebb) alakításáról nem tudnék véleményt formálni, mivel a miattuk a kategóriában érintett filmeket nem láttam.

A Collateral - A halál zálogát viszont már említettem. Mindenképp Jamie Foxx győzelmének örültem volna, mivel részben a higgadtsága miatt volt élvezhető a film – szinte főszerep volt –, és rá sem volt jellemző az a húúú de nagyon "Oscarra gyúrós mesterkéltség". Morgan Freemanről kicsivel jobb a véleményem, mint Clint Eastwoodról. Voltak olyan alakításai is, amivel sokat hozzátett az adott filmjéhez (szerintem például A remény rabjait soha nem fogom elfelejteni; s ha nem is mindig, de olykor szívesen nézem újra, ha épp vetíti valamelyik tévécsatorna). Viszont akadt számomra felejthető alakításai is, s ilyen volt a Millió dolláros bébibeli alakítása is, az "Oscarra-gyúrós dialógusai" ellenére. Látszott rajta, hogy valamit nagyon akar produkálni, s az ítészeket megvette kilóra. Számomra kicsit olyan volt, mint egy elmélkedő kísértet, vagy nem tudom, hogyan jellemezzem.

5) "Legjobb rendező" kategória – győztes Clint Eastwood a Millió dolláros bébiért. Majdnem pontosan úgy vélekedem erről a kategóriáról, mint a "Legjobb film" kategóriáról. Ugye egy film keltette fel az érdeklődésem a többi érintett jelölt közül, a Ray. E filmért Taylor Hickford kapott jelölést , de nem tudnám most véleményezni, mégis szerintem eme film, illetve rendezés győzelmének örültem volna talán leginkább. A kategóriában a rendezőjük miatt érintett további 3 film (Aviátor - Martin Scorsese, Kerülőutak - Alexander Payne, Vera Drake - Mike Leigh) is volt már említve a korábbi kategóriák kapcsán. Mivel nagy valószínűséggel nem láttam ezeket a filmeket, nem is tudnám véleményezni.

6) "Legjobb vágás" kategória – győztes Thelma Shoonmaker az Aviátorért, korábban említett okok miatt nem tudom véleményezni. Hasonlóképp vagyok Matt Chesse-vel és az általa vágott Én, Pán Péterrel. Ez a kategória több ok miatt is a számomra leginkább mumus kategória, szerintem ezt már más filmeknél is említettem. Mindenképp Jim Miller és Paul Rubell győzelmének örültem volna a Collateral - A halál zálogáért; a film hossza szerintem pont ideális, és jól összeállt az egész film.

Jamie Foxx másik, a kategóriában érintett filmjét, a Ray-t (Paul Hirsch volt érte a jelölt) is már rég megnéztem volna, ha egy kicsit rövidebb. Bár ez azért érdekes, mert szerintem a Collateral egy kicsivel hosszabb játékidőt is elbírt volna, nem unatkoztam volna rajta egy percig sem. Lehet, hogy ez kicsit műfajfüggő dolog is; inkább közel állnak hozzám a thrillerek, mint a "zenész-életrajzi filmek". Ami Joel Cox-ot és a Millió dolláros bébit illeti... Szerintem eme filmet illetően a vágás különösebben nem osztott, nem szorzott. Például akár kurtább lett volna, akár hosszabb, maradt volna; így se, úgy se érte volna el az ingerküszöböm.

7) "Legjobb adaptált forgatókönyv" kategória – győztes Alexander Payne és Jim Taylor a Kerülőutakért. Nem nagyon láttam sem ezt, sem a kategória további 3 jelöltjét: Én, Pán Péter - David Magee, Che Guevara - Egy motoros naplója - Jose Rivera, és Mielőtt lemegy a nap (Kim Krizan, Richard Linklater, Julie Delpy, Ethan Hawke)... S nem olvastam az eme filmek alapjául szolgáló regényeket sem. A Millió dolláros bébi – amiért Paul Haggis volt jelölve – sem keltett fel az érdeklődésem annyira, hogy elolvassam az alapjául szolgáló regényt, és elkezdjem összehasonlítgatni. A kategóriában szerintem David Magee sikerének örültem volna, bár én az Én, Pán Pétert egy kicsit fölösleges Pán Péter feldolgozásnak tartom. Belenéztem, és valahogy nem volt hozzá türelmem, pedig nem is vészesen hosszú film.

Megmondom, hogy talán mi a legnagyobb bajom a Millió dolláros bébivel... Valahogy teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. Egy jó kis küzdős, boxolós filmre számítottam, talán picivel több akcióval – bár nem feltétlenül ezen van a hangsúly – és megfelelő mennyiségű drámával tálalva. Ehhez képest bár látszólag a küzdésről, mégis szerintem sokkal inkább a halálról, az elmúlásról szól.

Bár nem sportfilm, mégis kicsit hasonló filmnek tartom a Most jó című filmet. Elképzelhető, hogy ezen a filmen is elaludtam egy-két alkalommal, mert túl késői időpontban adta a tévé, és már eleve fáradt voltam. Viszont amikor többször végig tudtam nézni, a lelkemnek szinte kifejezetten jól esett. Mert már látszólag az elmúlásról szól, mégis szerintem sokkal inkább szól az életigenlésről.