Kevés filmfolytatás vár akkora csalódásteli sóhajt a nézőtől, mint az Alien vs. Predator: Requiem. Az első rész ugyan nem váltotta meg a világot, de legalább világos koncepcióval, grandiózus helyszínekkel és tisztelettel bánt a két legendás szörny mitológiájával. A második epizód azonban olyan irányba lép, ahonnan nehéz visszarántani: a sorozat legmélyebb, legsötétebb – és nem a jó értelemben sötét – bugyraiba.
A Strause testvérek rendezése látszólag megpróbál valami „nyersebb”, „valóságosabb” stílust letenni az asztalra, ám ehelyett egy olyan filmet kapunk, amely szinte nézhetetlenül sötét. A mozi legendásan rossz fénykezelése miatt a lények jelenléte inkább zavaró vibrálás, mintsem félelmetes megjelenés. Az Alien és a Predator mindig is részben attól volt rémisztő, hogy tisztán láttuk, mit művelnek – itt viszont csak sejthetjük, hogy valami borzalmas történik, mert a vászon fekete masszává olvad. A horror lényege nem az, hogy nem látunk semmit, hanem hogy azt látjuk, amit nem szeretnénk. Itt ezt a lényegi különbséget valaki elfelejtette.
A történet városba helyezése elsőre ígéretes: elvileg feszültebb, közvetlenebb, emberközelibb konfliktust kínál. A Predator és az Alien vérvonala által létrejött Predalien koncepciója pedig akár izgalmas csavar is lehetne. De a film sajnos képtelen élni ezzel. A Predalien alig kap értelmes szerepet azon túl, hogy „még több káoszt” okozzon, miközben a karakter szintről szintre leegyszerűsödik egy dühös CGI-őrjöngéssé.
A városlakók viselkedése pedig gyakran komikus: valaki vagy épp túl sokat tud, vagy semmit sem, a döntéseik pedig sokszor logikátlanok és nem emberiek. A karakterek papírmasé figurák, akiket kizárólag azért írtak meg, hogy a szörnyek aprítani tudják őket.
A film erőszakosabb, mint az első rész, és kétségtelenül nem finomkodik. A probléma, hogy mindez nem hatásosabb tőle, csak öncélúbb. A brutalitás akkor működik, ha van tétje, ha a néző érzi a karakterek sorsát. Itt azonban a szereplők többsége olyan felületességgel van megírva, hogy képtelenség kötődni hozzájuk. Így az erőszak nem sokkoló, hanem üres és repetitív. A Predator figurája ugyan kap némi „veterán vadász”-hangulatot, mégis háttérbe szorul, az Alienek mozgása pedig gyakran kiszámíthatatlanul koreografált, mintha a jeleneteket utólag toldozták volna össze.
Amikor végre lenne tér a lények ikonikus pillanatainak kibontására, a film vagy elvágja, vagy elrejti sötétbe. A csatajelenetek így sokszor inkább zajos töredékek, mint feszült összecsapások. A finálé amerikai hadsereges beavatkozása pedig különösen elnagyolt: a nukleáris megoldás ugyan drámainak tűnhet, de a kivitelezés ismét sietségről tanúskodik. Mintha a film félne a saját ötleteitől, és inkább gyorsan véget vetne nekik.
Összességében az Alien vs. Predator: Requiem egy nagy lehetőségeket elszalasztó folytatás, amely a két legendás franchise mítoszát sem képes tisztelettel kezelni. A nyers atmoszférát próbáló koncepció inkább rosszul megvilágított káoszba fullad, és a történet mögött semmilyen érzelmi támpont nincs. Aki a szörnyfilmekben a feszültséget, a misztikumot vagy a legendák súlyát keresi, csalódni fog. Aki viszont csak zajos, sötét és céltalan hentelést szeretne – nos, nekik talán ez a rész ad valamit, de még ők is többet érdemelnének. A film nem a franchise szégyene – de nagyon közel áll hozzá.
akció | horror | sci-fi | thriller
Időtlen idők óta rettenetes bolygóközi küzdelem folyik két vérszomjas létforma között. Ezúttal a Föld válik csatatérré. A bolygóközi halálhozók, az Idegen és a Ragadozó... több»
Szereplők: Sam Trammell, John Ortiz, Ty Olsson, Liam James, Ian Whyte
