A '80-as évek akciódömpingje a '90-es években folytatódott, így nem egy klasszikus kapott ekkor folytatást az új évtized trendjeihez igazodva. A sorból a Halálos fegyver sem maradt ki, mely a 3. résszel teljesen levetkőzte a komor hangulatot, és egy ízig-vérig akció-vígjátékká vált. Épp emiatt egyébként a 3. és 4. részeket éri a legtöbb kritika, holott a franchise úgy frissült, hogy nem köpte szembe az alapokat.
Sőt, az én szememben a 3. rész az előző epizóddal egyenrangú. Míg ott a dráma és a humor elegyítését, a brutális finálét imádom, addig itt a pergő akciókat, a színesebb látványt és humorbombákat, melyeknek 90%-a tényleg odacsap. Sting főcímdala után – melyet jó pár Bond film megirigyelhetne – kapjuk is az első akciót, mely szemlélteti, hogy mit kell várnunk a játékidő hátralevő részében. A film ugyanis az elődjénél is pörgősebb, néha önreflexív, nem mellesleg az évtizednek megfelelően kissé over the top is. Viszont a páncélautós üldözés, a metrós lövöldözés és a finálé után minden akciórajongó megnyalja mind a tíz ujját.
A forgatókönyvnek azonban van egy nagy hibája: az igazán karizmatikus gonosz hiánya. Stuart Wilson nem rossz mint az ex-zsaru Jack Travis, de azonkívül, hogy perverz vigyorral nyír ki mindenkit, akár a saját alkalmazottait is, nem sok vizet zavar. Az előző rész gerinctelen és brutális bandájához képest ez egy igen nagy visszaesés. Ez betudható viszont annak, hogy Donner mindenképp a főszereplő páros kapcsolatára akart építeni, ehhez viszont a negatív oldal kibontását kellett feláldoznia.
Ilyen téren viszont a film ismét hibátlanul teljesít. A folyamatos csipkelődésbe ugyanis belefért újfent némi dráma. Ezúttal azonban Murtaugh-nak kell eljutnia a mélypontra, hogy aztán Riggs rángassa vissza a sötétségből. Igazi érzelmi katarzis, ahogy a két férfi ezúttal ténylegesen kimondja, hogy egymás barátsága nélkül kevesebbek lennének (Sting dala egyébként szépen reflektál az egész szériára ilyen téren). Már csak azért is erős ez a jelenet, mert férfiként nem feltétlen mutatja ki a legmélyebb érzéseit az ember. Bizonyos esetekben még a vér szerinti családtagjainak sem. Viszont ott van a legjobb barát, akinek megnyílhat, könnyíthet a lelkén, hogy aztán újra talpra állhasson, és szembenézzen a mindennapok kihívásaival. Nyilván drámák és művészfilmek komolyabban körüljárják ezt a témát, azonban úgy érzem, a Halálos fegyver 3. az akciófilmes keretek ellenére gyönyörűen szemlélteti mindezt a nézőknek.
Mindenképp szót érdemel a humor is, mely itt már igazán domináns. Az egy percre jutó beszólások száma legalább a duplájára nőtt, a minőség pedig nem romlott. Persze, olykor beleesik a mozi abba a hibába, hogy egyszerre túl sokan beszélnek, ami zavaró lehet, de összegészében az ilyen jelenetek száma elhanyagolható. Külön öröm, hogy a romantikus szálat is sikerült a humorral elegyíteni. A 2. részben kissé érzékire akarták venni, viszont az itteni pergő párbeszédekkel teletűzdelt viszony Riggs és Lorna között sokkal érdekesebb. Rene Russo egyébként hibátlan választás volt a rendőrnő szerepére. Nem az a tipikusan gyönyörű színésznő, inkább érdekesen csinos, mindeközben elhisszük róla, hogy képes szétrúgni pár hátsót is. Közte és Gibson között pedig tényleg izzik a levegő.
A Halálos fegyver 3. vérbeli akcióvígjáték, mely akár a franchise lezárása is lehetett volna: a tét emelkedett, hőseink kapcsolata is eljutott egyfajta csúcsra, mindeközben akad jó néhány kikacsintás az előző két részre. Az pedig, ahogy Riggs és Murtaug munkába indulnak, szépen keretbe foglalná a szériát: a két férfi még jó ideig járja az utakat, és ki tudja, mennyi őrültségbe keverednek még. A stúdió ezt aztán jó néhány évre a nézők fantáziájára bízta, hogy aztán 1998-ban lezárja (?) a szériát egy utolsó, negyedik résszel.
84 Halálos fegyver 3. (1992)
Riggsnek (Mel Gibson) és Murtaugh-nak (Danny Glover), a jól ismert párosnak ezúttal egy volt rendőrből bűnözővé vált gonosztevővel kell szembenéznie. Jack Travis (Stuart Wilson)... több»
