Egy nagyon jó kis film ez a 90-es évek végéből szerintem! Nem nagy szám a történet, de érdekes, és ahogy haladunk előre a cselekménnyel, úgy lesz egyre feszültebb és izgalmasabb, leginkább a közepétől! Előtte pedig nagyon jól felvezeti a dolgokat, és mindent pont jó időben mutat be vagy hoz fel. Elgondolkodtató, hogy milyen emberek vannak, és hogy némelyik milyen hülye gondolkodásmóddal rendelkezik. Nagyon jó jelenetek vannak benne, és a misztikum is jól működik. Ahová végül kifut a történet, az maga tetszett, de a film végével azért volt bajom. Egyrészt jó volt, mert meg merte csinálni azt, hogy nem happy end a vége, másrészt pedig szerintem eléggé idegesítő befejezése lett. Ennek ellenére egy nagyon jó kis thrillerek mondanám, és hát egyben Jeff Bridges és Tim Robbins jutalomjátéka is ez a film!