A fekete-fehérben forgatott filmek egyedi atmoszférát teremtenek és egészen különleges módon emelnek ki apró részleteket egy emberi arcon vagy akár egy helyszínen, olyan apróságokra felhívva a figyelmet, amelyre egy színes filmben nem is biztos, hogy felfigyel a néző. A Pleasantville technikai megoldásai engem elbűvöltek, s gyönyörű, ahogy a szürkeségből hirtelen felragyognak a színek és ahogy a rendező finoman adagolja az élményt. Ehhez pedig egy olyan miliőt választ (az ’50-es évek Amerikáját), amelyre amúgy is szeretünk fekete-fehérben gondolni. Engem ez a korszak mindig is érdekelt, főként a nemi szerepek különleges kiosztása miatt. Hiszen napjaink feminista és karrierközpontú szemlélete miatt különös viszontlátni egy olyan időszakot, amelyben a nőknek nem volt más küldetése csak hogy egész nap tűsarkú cipőben ügyeskedjenek a konyhába, hogy aztán pontban hat órára a férjük elé tudják rakni a vacsorát és kerti partykon bizonyítsák hétvégéről-hétvégére, hogy milyen tökéletes a családi életük. S mindez már-már az Egyesült Államok nosztalgikus szimbólumává vált, hiszen nemcsak a filmvilágot, hanem a képzőművészetet, a reklámipart és popkultúrát is újra és újra megihleti.
A Pleasantville bátran nyúl ehhez a kényes témához és intelligens módon kritizálja azt, valamint azt a kissé álszentnek tűnő, már-már naiv felfogást, ahogy a szexualitáshoz és a nemiséghez viszonyulnak a városka lakói. Hiszen ott, ahol még az is szentségtörésnek számít, hogy egy fiú megfogja egy lány kezét egyenesen lincselés járhat azért, ha a szerelmesek sétányán egy parkoló autóban egy csóknál több is elcsattan. Arról már nem is beszélve, hogy folyamatosan a tökéletességet üldözik: minden labdának kosárba kell találnia, nem üthet ki tűz a városban, sőt még a szikrázó napsütést sem árnyékolhatja be egyetlen esőfelhő sem. Mindez feloldást kap a filmben, persze egy kissé túl idealisztikus módon, de a hangulatát tekintve attól még tökéletes.
A nagyszerű alapötlethez (amely bátran megfelel egy modern mesének, hiszen megmagyarázhatatlan módon két tinédzser bekerül egy alternatív, tv-show valóságba) pedig remek alakítások is párosultak: mind Reese Witherspoon, mind Tobey Maguire a szóban forgó film után lettek igazán ismeretek (előbbi a Doktor Szöszi filmekkel és a Nyughatatlannal, míg utóbbi a Pókember-trilógiával és az Árvák hercegével), s mondhatni a Pleasantville volt első komolyabb filmjük és főszerepük. Mindketten remekül hozták a figuráikat, a két különböző módon lázadó karaktert. A korhű hangulat és díszletek mellé pedig érdemes odafigyelni Randy Newman kiváló aláfestő zenéjére (talán nem véletlen, hogy három Oscar-jelölést is bezsebelt a film, zene, díszlet és smink kategóriákban).
69 Pleasantville (1998)
David (Tobey Maguire) magányos és boldogtalan, többnyire kedvenc sorozatát nézi. Ez a sorozat a Pleasantville, egy régi fekete-fehér amerikai szappanopera. Egy napon egy fura... több»
Szereplők: Paul Walker, Reese Witherspoon, Jeff Daniels, William H. Macy, Tobey Maguire
