Az eleje nagyon jó volt. Tetszett a mozis jelenet, az ott megteremtett atmoszféra. Külön ami nagyon bejött, ez a film a filmben megoldás. Azonban az örömöm nem tarthatott sokáig, jött a csalódásérzet. Az első részhez képest, jóval unalmasabb és vontatottabb volt. Persze akadtak szép számmal izgalmas, durvulós jelenetek is, ettől eltekintve nem fogott meg igazán. Neve Campbell is árnyéka volt önmagának, az első részben nyújtott teljesítményéhez képest. Hiányzott belőle az a hangulatosság, az a fiatalos lendületesség, ami az első részben tapasztalható volt. Azoknak az összevetőknek - amelyek az elődrészt olyanná tették mint amilyen - itt bottal üthettük a nyomát. Hiányzott belőle a feszültség, az izgalom, a magas vérnyomás. Nem hozta az elvárásokat, sokszor van úgy, hogy igazából semmi sem történik. Röviden: önmagához képest még akár jónak is tekinthető, az első részhez képest viszont igencsak vérszegény, gyengécske és álmosító. A végkifejlet sem döbbentett le, nem igazán volt rám hatással! Szerintem kikerülendő.