Don Bluth klasszikusa, amely sötétebb hangulatával kilóg a hagyományos családi rajzfilmek közül. A film stílusa egyszerre színes és melankolikus, a harmincas évek New Orleans-i maffia- és szerencsejáték-világát idézi, miközben megható módon mutatja be a főhős, Charlie fokozatos jellemfejlődését. A cselekmény az erkölcsi megtisztulásról, barátságról és bűnbánatról szól — Charlie kezdetben önző és manipulatív, de az árva Anne-Marie-val való kapcsolata révén válik emberibbé. A szinkronszínészek – különösen Burt Reynolds és Judith Barsi – emlékezetes alakítást nyújtanak, bár egyesek szerint a dalbetétek kevésbé erősek és hangulatuk vegyes. A forgatókönyv sokszor túlzsúfolt, több szálon fut, ennek ellenére a rendezés követhető, a fő üzenet átjön. Objektíven nézve a film nem hibátlan, de egyedi atmoszférájával és mélyebb témáival kiemelkedik a műfaj átlagából; szubjektíven nosztalgikus élményt és valódi meghatottságot adhat főként gyermek- és kutyabarátoknak, illetve Don Bluth rajongóinak.
Don Bluth klasszikusa, amely sötétebb hangulatával kilóg a hagyományos családi rajzfilmek közül. A film stílusa egyszerre színes és melankolikus, a harmincas évek New Orleans-i maffia- és szerencsejáték-világát idézi, miközben megható módon mutatja be a főhős, Charlie fokozatos jellemfejlődését. A cselekmény az erkölcsi megtisztulásról, barátságról és bűnbánatról szól — Charlie kezdetben önző és manipulatív, de az árva Anne-Marie-val való kapcsolata révén válik emberibbé. A szinkronszínészek – különösen Burt Reynolds és Judith Barsi – emlékezetes alakítást nyújtanak, bár egyesek szerint a dalbetétek kevésbé erősek és hangulatuk vegyes. A forgatókönyv sokszor túlzsúfolt, több szálon fut, ennek ellenére a rendezés követhető, a fő üzenet átjön. Objektíven nézve a film nem hibátlan, de egyedi atmoszférájával és mélyebb témáival kiemelkedik a műfaj átlagából; szubjektíven nosztalgikus élményt és valódi meghatottságot adhat főként gyermek- és kutyabarátoknak, illetve Don Bluth rajongóinak.