Ezt a filmet nehéz úgy értékelni, hogy nem politizálunk, ugyanakkor én igyekszem a lehető legkevesebbet foglalkozni ezzel a tevékenységgel. A film egy kicsit szeretne hasonlítani a Tanúra, valamennyire sikerül is neki, de sokkal kevésbé vicces, mint az eredeti. Persze, ez már a „Megint tanú”-nak sem sikerült. Ugyanakkor kordokumentumnak nagyon erős és ki tudja, talán 30 év múlva, amikor visszatekintünk - kívülről - erre az egészre, ugyanolyan könnyedén nevetünk rajta, mint most a Tanún. Ami pozitív, hogy nincs benne az a vicsorgás, ami a mai politikai helyzetre jellemző. Ha pedig egy kívánságot is meg lehet fogalmazni, akkor szeretnék olyan országban élni, ahol nagyságrendileg hasonló arányban kap a teljes film költségéhez viszonyítva állami támogatást az "Elk*rtuk" és a "Bűnös város". 7/10