Közösség

Vélemény:

 

84 Köztünk élő angyalok

(2024)

Köztünk élő angyalok

 
Kittikee   2025.06.13 13:56
0

Az ilyen típusú filmek... teljesen mindegy, hogy valós események alapján, avagy fikció által készültek, mindig torokszorító, sírást keltők bennem. Na most ez a hatás ennél a filmnél totálisan elmaradt, olyan mértékben, hogy még egy könnycseppet sem tudtam elmorzsolni rajta. Talán ez a Hallmark-stílusú, gagyi produkciónak köszönhető, nem tudom, de érzelmi katarzis nuku. Amit egyébként sajnáltam, mert a történet igen izgalmasnak tűnt, de a kivitelezés enyhén szólva is borzasztó lett. Pedig a színészek jól össze lettek válogatva, és pont ezért egy minőségibb megalkotó csapat dukált volna hozzájuk is, ahogyan a történethez úgyszintén. Számomra az apa karaktere nemhogy pozitív hatást keltett, inkább negatívként lopta be magát a szívembe. Mogorva, amolyan ahogy esik, úgy puffan felfogás, és hálátlan is. De ez csak az én meglátásom, lehet, élőben nem egészen ilyen. Hilary Swank karaktere pedig mint egy alkesz Erin Brockovich. Igen nagy túlzással lett megmutatva ez a nő, pedig valójában közel s távol sem így nézett ki, de gondolom, kellett a túlzás a filmben. És utoljára megjegyezvén: nekem túl kézenfekvőnek, könnyűnek és gyorsnak tűntek ezek a mesébe illő megvalósítások, mint pl.: hatalmas tartozás eltörlése, donor, helikopter, repülő. És igen. Láttam a végén az eredeti felvételeket is (mondjuk csak a helikoptert), de valahol nekem ez eléggé elnagyolt, szó szerint hihetetlen történet volt. Folyt a sok cukorszirup a tévémből.