Közösség

Vélemény:

 

57 Kaleidoszkóp

(2023)

Szinek kavalkádja

 
Br623   2024.12.20 19:53
0

Szerintem jobb a sorozat annál, mint amilyen értékelést itt kapott. A fő történet egy rablásról szól, de a mellékszálak a főszereplő életét mutatják be. Láthatjuk, hogy hogyan jutott el idáig. A részek nem időrendben vannak sorrendben, amikor minden részt megnézünk, akkor áll össze teljesen a kép, minden a helyére kerül. Igazából vannak benne megkérdőjelezhető részletek. A főszereplőt sem tartom a szerephez illőnek, választhattak volna mást helyette. A részek színekről vannak elnevezve, és a kaleidoszkóp címet kapta a sorozat, azaz úgy forgathatjuk a színeket, ahogyan akarjuk, úgy nézzük a részeket, ahogyan szeretnénk, minden sorrend más képet ad ki. Amilyen izgalmasnak tűnik ez, a sorozat annyira nem tudja ezt hozni. Miután végignéztük a részeket, talán arra kapunk kedvet, hogy időrendi sorrendben is megnézzük, de hogy összevissza, arra nem hiszem. A csavart én nem tartom annyira frappánsnak, már az elején tudtam, hogy ki a felelős a dolgokért. Maradtak bennem kérdőjelek is, pár dolog, amire nem válaszolnak kellőképpen. Egyszer nézhető.