Igazság szerint nem voltam tőle elragadtatva, mert szerintem keveset mutatott ez is, úgy mint az első része. Viszont mindenképpen jobb, mint az első rész, jobb témával rendelkezik. Vannak benne jó jelenetek, de összességében nem fogott meg annyira. Egészen másra számítottam, teljesen mást kaptam, de hát ez van, ezt kell szeretni. Viszont nem bántam meg, hogy nem moziban láttam. Ha moziban láttam volna, akkor nagy csalódást okozott volna. Így, hogy itthon láttam, csak egy egyszerű alkotásnak tartom, egy-egy jó jeleneten kívül mást számomra nem tartalmaz, és gyorsan felejthető. A színészi teljesítmény közepes, viszont a látványvilág csillagos ötös. Mindent egybevéve egy átlagos alkotás, színvonalas látványvilággal, egy-egy jó jelenettel. Egyszer nézhető alkotás, de sokat nem szabad várni tőle. Értékelés: 6/10