Közösség

Vélemény:

 

53 Boszorkányszerelem

(1997)

Boszorkányszerelem

 
Yosihiro   2020.12.05 13:41
1

Igazi francia csemege szerintem. Bár a színvonal nem magas, a történet aranyos. Kíváncsi voltam, hogyan ábrázolják ezt a szerelmet, és szerintem nem lett rossz. Igaz, a varázslatok nem voltak eget verőek és meglepőek sem, inkább kicsit bugyutának is éreztem. A történet feldolgozása, vezetése jó, és talán csak egy pont van, ahol lelassul a film, de ezektől eltekintve jól szórakoztam. Igazi érzelmek nincsenek a filmben, mintha egy tündérmesében járnánk. Összességében a forgatókönyv és a rendezés közepes. A színészek szerintem a közepesnél többet nem adnak. A hangi és képi effektek a kornak megfelelőek. Így amit tudok adni erre a filmre, az három csillag. Ennél többet nem érdemel ez a kedves kis mese. Talán többet nem is lehetett kihozni ebből a forgatókönyvből, de azért mégis valahol többet vártam. Kíváncsi Voltam J. Renóra is, aki ebben a szerepben szerintem megállta a helyét, és hogy ilyen szöveget kapott, hát az nem az ő hibája. Vanessa P. pedig a bájait elővéve igazából nem alkot nagyot, de mégis a középpontban van, ezért őt egy jó osztályzattal tudnám értékelni. Így csak annyit tudok még ehhez hozzátenni, hogy aki szereti a francia filmeket, az nem fog csalódni. Aki a meseszerű filmeket szereti, az sem. Aki csupán egy felüdítő vígjátékra vágyik, annak is tudom ajánlani. Ja, majd elfelejtettem, érdekes, hogy erre még nem érkezett vélemény, de talán majd ezután :) Üdv, Yosi