Közösség

Vélemény:

 

73 A spanyol futár

(2024)

Klasszikus "ZS" kategória

 
Jean Gabin   2024.11.28 13:41
0

Értem én, hogy valós események mentén készült, de... Ez még önmagában nem garancia arra, hogy jó is. Ez a film ifjúkorom ZS kategóriás, VHS-kazettás élményeit idézte 2024-es vizuális köntösben. Az alapsztori nyilván jó, hogy miként lesz egy 6 elemis, külvárosi, suttyó gyerekből nagymenő pénzügyi bűnöző, de az átváltozás folyamata végtelenül elnagyoltan és leegyszerűsítve van tálalva. A sorsfordító „dolgok” ebben a filmben csak úgy megtörténnek. Kedden váltunk 2 mondatot a legnagyobb menő nőjével, aki máris dobja a lábait az égnek, szerdán más valakivel beszélünk 2 mondatot, és hopp, máris a legfelsőbb pénzügyi bűnözői körök bizalmasai lettünk, hogy a következő snittben már mi irányítsunk mindent is, de úgy, hogy még a politikusok is a tenyerünkből esznek. A forgatókönyvvel tehát nem sokat bajlódtak, azt legyártotta az AI. Persze dramaturgiailag is abszolút basic a mű, gyakorlatilag végig tudtam, hogy mikor mire mit fognak mondani/reagálni a főbb szereplők, ahogy azt is, hogy milyen gesztusokkal. És nem azért, mert ennyire okos vagyok, hanem, mert ez a film csak és kizárólag 100x elcsépelt klisékből és klisékkel dolgozik. Mindez persze érthető, hiszen teljesítmény, avagy inkább: darabszámkényszer van a streamingpiacon, így néha „ilyeneket” is le kell gyártani, hogy meglegyen a kvóta. Akinek nem drága az ideje, annak ajánlom, mindenki mást inkább óvnék tőle. ;)