Yûichi Satô rendezésében a legendás manga és anime élőszereplős adaptációjaként a modern Tokió neonfényes, stílusos utcáira helyezi Ryo Saeba, a nőbolond, mégis profi magánnyomozó történetét.
Már az első percek intenzív, humorral teli akcióorgiát ígérnek, amely Jackie Chan legjobb pillanatait idézi, a film dinamikája pedig folyamatosan ötvözi az anime karakterekre jellemző túlzásokat, színes vizualitást és a korhű, kissé színpadias reakciókat.
A cselekmény középpontjában Ryo és elhunyt partnere húga, Kaori Makimura szövetsége áll, ahogy együtt próbálják felderíteni Hideyuki halálának rejtélyét, miközben egy bűnügyi szál és számos fergeteges, fantáziadús akciójelenet is kibontakozik a háttérben. A karakterek természetesen egyszerűsítettek, inkább a jellegzetes humoruk és túlzó manírjaik, mint lélektani mélyülésük miatt emlékezetesek; a főszereplő Ryohei Suzuki játéka mégis hitelesen kelti életre a klasszikus figurát: egyszerre karizmatikus, laza, fizikailag lehengerlő, miközben megtartja a karakter ikonikusan szeleburdi, „perverz” oldalát, de mindezt a mai ízléshez igazítva.
A forgatókönyv és rendezés remekül ragadja meg a „képregényből kilépő” hangulatot, a tempó pörgős, a vígjátéki és akcióelemek jól váltják egymást, habár a történet kiszámítható, és a karakterívek vázlatosak, az élmény így is fenntartja a néző érdeklődését. Objektíven megközelítve a film nem kínál különösebb újítást, helyenként inkább a rajongói nosztalgiára épít, ugyanakkor energikus, látványos és szórakoztató; szubjektíven élvezetes, ha az ember átadja magát a „képregényszerű valóságnak”, és nem zavarják a sablonos fordulatok vagy az időnként kissé repetitív slapstick humor.
Célközönsége elsődlegesen a manga és anime rajongók, valamint azok, akik egy könnyed, akciódús, humoros szórakozásra vágynak a streamingen – családi film helyett inkább fiatal felnőtteknek, mókakedvelő közönségnek ajánlott.
Yûichi Satô rendezésében a legendás manga és anime élőszereplős adaptációjaként a modern Tokió neonfényes, stílusos utcáira helyezi Ryo Saeba, a nőbolond, mégis profi magánnyomozó történetét.
Már az első percek intenzív, humorral teli akcióorgiát ígérnek, amely Jackie Chan legjobb pillanatait idézi, a film dinamikája pedig folyamatosan ötvözi az anime karakterekre jellemző túlzásokat, színes vizualitást és a korhű, kissé színpadias reakciókat.
A cselekmény középpontjában Ryo és elhunyt partnere húga, Kaori Makimura szövetsége áll, ahogy együtt próbálják felderíteni Hideyuki halálának rejtélyét, miközben egy bűnügyi szál és számos fergeteges, fantáziadús akciójelenet is kibontakozik a háttérben. A karakterek természetesen egyszerűsítettek, inkább a jellegzetes humoruk és túlzó manírjaik, mint lélektani mélyülésük miatt emlékezetesek; a főszereplő Ryohei Suzuki játéka mégis hitelesen kelti életre a klasszikus figurát: egyszerre karizmatikus, laza, fizikailag lehengerlő, miközben megtartja a karakter ikonikusan szeleburdi, „perverz” oldalát, de mindezt a mai ízléshez igazítva.
A forgatókönyv és rendezés remekül ragadja meg a „képregényből kilépő” hangulatot, a tempó pörgős, a vígjátéki és akcióelemek jól váltják egymást, habár a történet kiszámítható, és a karakterívek vázlatosak, az élmény így is fenntartja a néző érdeklődését. Objektíven megközelítve a film nem kínál különösebb újítást, helyenként inkább a rajongói nosztalgiára épít, ugyanakkor energikus, látványos és szórakoztató; szubjektíven élvezetes, ha az ember átadja magát a „képregényszerű valóságnak”, és nem zavarják a sablonos fordulatok vagy az időnként kissé repetitív slapstick humor.
Célközönsége elsődlegesen a manga és anime rajongók, valamint azok, akik egy könnyed, akciódús, humoros szórakozásra vágynak a streamingen – családi film helyett inkább fiatal felnőtteknek, mókakedvelő közönségnek ajánlott.