City Hunter

Yûichi Satô rendezésében a legendás manga és anime élőszereplős adaptációjaként a modern Tokió neonfényes, stílusos utcáira helyezi Ryo Saeba, a nőbolond, mégis profi magánnyomozó történetét. Már az első percek intenzív, humorral teli akcióorgiát íg... Többérnek, amely Jackie Chan legjobb pillanatait idézi, a film dinamikája pedig folyamatosan ötvözi az anime karakterekre jellemző túlzásokat, színes vizualitást és a korhű, kissé színpadias reakciókat. A cselekmény középpontjában Ryo és elhunyt partnere húga, Kaori Makimura szövetsége áll, ahogy együtt próbálják felderíteni Hideyuki halálának rejtélyét, miközben egy bűnügyi szál és számos fergeteges, fantáziadús akciójelenet is kibontakozik a háttérben. A karakterek természetesen egyszerűsítettek, inkább a jellegzetes humoruk és túlzó manírjaik, mint lélektani mélyülésük miatt emlékezetesek; a főszereplő Ryohei Suzuki játéka mégis hitelesen kelti életre a klasszikus figurát: egyszerre karizmatikus, laza, fizikailag lehengerlő, miközben megtartja a karakter ikonikusan szeleburdi, „perverz” oldalát, de mindezt a mai ízléshez igazítva. A forgatókönyv és rendezés remekül ragadja meg a „képregényből kilépő” hangulatot, a tempó pörgős, a vígjátéki és akcióelemek jól váltják egymást, habár a történet kiszámítható, és a karakterívek vázlatosak, az élmény így is fenntartja a néző érdeklődését. Objektíven megközelítve a film nem kínál különösebb újítást, helyenként inkább a rajongói nosztalgiára épít, ugyanakkor energikus, látványos és szórakoztató; szubjektíven élvezetes, ha az ember átadja magát a „képregényszerű valóságnak”, és nem zavarják a sablonos fordulatok vagy az időnként kissé repetitív slapstick humor. Célközönsége elsődlegesen a manga és anime rajongók, valamint azok, akik egy könnyed, akciódús, humoros szórakozásra vágynak a streamingen – családi film helyett inkább fiatal felnőtteknek, mókakedvelő közönségnek ajánlott.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Most kerítettem sort erre az adaptációra. Az tudni kell, hogy ez egy 140 részes anime sorozat, amiből filmet csináltak. Nekem megmondom őszintén, tetszett. Nem vártam semmi kiemelkedőt, és inkább pluszt kaptam, mint mínuszt. Természetesen az animét é... Teljes kritika

A japánok egy dolgot nem tudnak évtizedek óta: jó filmet csinálni, de olyannyira, hogy ez lassan kulturális megszokássá nőtte ki magát. Éppen ezért van sokkal nagyobb kulturális értéke a japán animének, mint a jelenlegi japán filmeknek. Japánban a fi... Többlmsztárok helyett a szinkronszínészek az igazi ikonok. A japán filmeknél feltűnően kiábrándító, amikor a japán filmszínészek mimikája, karakterisztikája is az animék megoldásaira hajaz, nem a filmekére. Ami karakterisztika jól néz egy animében, az túlnyomórészt nagyon hülyén mutat élőszereplős filmben. Megannyi animével és régi, ikonikussá vált szamurájfilmmel a hátuk mögött ma már csak ilyen túljátszott, animékre hasonlítani akaró ökörségeket tudnak összehozni, amelyre a megerősítő példákat akár másnapig is lehetne sorolni. Nos ezen példák listája egy újabb címmel bővült.

Nyilván generációs probléma (esetleg kulturális), de ezt az alkotást még közepesre sem tudom értékelni.