Gareth Edwards leginkább a Rogue One miatt volt korábban a fejemben, ami meglehetősen jó ajánlólevelet jelentett. Ráadásul arra is kíváncsi voltam, hogy Scarlett Johansson miként áll majd helyt a dínók között. A sok várakozás után az Újjászületés igazából nem okozott csalódást. Az igaz, hogy összetettebb sztorit vártam, és picivel jobb alakításokat, de a látványvilág mindenért kárpótolt. A sztori szerint ezúttal hatalmas méretű dínóktól kell vérmintákat vennie egy önkéntes vadászcsapatnak, melynek tagja Dr. Henry Loomis (Jonathan Bailey) mellett Duncan Kincaid (Mahershala Ali) és a társaságot képviselő lelketlen Martin Krebs is (Rupert Friend). A kis csapat az óceánon hajózva érkezik a kiszemelt trópusi szigethez, ám közben találkoznak egy hatalmas mosasaurusszal, mely épp egy kiránduló család hajóját próbálja meg elsüllyeszteni. A film első nagyon látványos jelenete egy tengeri jelenet az óriási vízi lénnyel. Később kapunk T-Rex harcot, sőt egy óriás repülő dínós küzdelmet is. A film végig látványos és nagyon izgalmas.