Nagyon próbáltam élvezni a filmet, de tényleg. Korábban amikor moziban voltunk, többször szembe jött velünk ennek a filmnek az előzetese, és azt valahogy nagyon jól összerakták, meghozták a filmhez a kedvem. Végül nem moziban láttam, hanem otthon. Már nem bánom.
Adott a főhősnőnk, aki korábban egy súlyos traumán ment keresztül és most évekkel később végre randizásra adja a fejét. A telefonjára folyamatosan üzeneteket kap egy ismeretlentől, aki azt akarja elérni, hogy eltegye lábalól randipartnerét, különben megölik a testvérét és a kisfiát.
A film másfél órás, és sajnos ebből az első egy óra azzal telik, hogy kapja a fenyegető üzeneteket, és kínosabbnál kínosabb indokokkal hagyja ott az asztalt, hogy szegény férfi helyébe képzeltem magam én is, nekem is kellemetlen volt az egész szituáció.
Mi nézők tudtuk, hogy miért viselkedik így, de valahogy a film számomra nem építkezett, nem tudtam merre fut ki a dolog, viszont az utolsó 20 percben szerencsére beindulnak az események, de sajnos ez sem menti meg a filmet az unalmas kategóriától