Ismét visszaviszi a nézőt a híres-hírhedt vertikális börtönbe, ahol a társadalmi hierarchia és az emberi természet kérdéseit boncolgató, szürreális környezetben újabb lakók küzdenek a túlélésért. A film gyorsabban, erőszakosabban és explicitebben veti a mélyvízbe karaktereit és a nézőt is, mint az első rész: Perempuan (Milena Smit) és Zamiatin (Hovik Keuchkerian) szintén kénytelenek betartani az új „Törvény” szabályait, amely látszólag igazságosabb élelosztást ígér, ám a rendszer gyorsan diktatórikus káosszá válik. A stílusra továbbra is jellemző a modern, steril, klausztrofób látványvilág, a kegyetlen brutalitás és a gyomorforgató jelenetek, amelyek ezúttal néhol öncélúnak, túlzónak hatnak, sokszor elnyomva a drámai vagy gondolati rétegeket. A cselekmény kaotikusabb, s bár a társadalmi allegóriák most is hangsúlyt kapnak – a szabályok fenntarthatatlansága, a hatalom korrumpáló ereje, a közösség illúziójának széthullása –, a karakterek felszínesebbek, fejlődésük sokszor megreked, motivációik nem igazán bontakoznak ki, a nézőt inkább a gyors váltások és akciók tartják fenn. Színészi játékot tekintve Smit és Keuchkerian fizikailag meggyőző, de a dialógusokat, érzelmi árnyalatokat háttérbe szorítja az explicit cselekmény. Gaztelu-Urrutia rendezése profi, de kevésbé ihletett, a forgatókönyv ismétli önmagát, újító gondolatokat alig kínál, a végkifejlet pedig ezúttal is homályos, maszatolt. Objektíven nézve A platform 2 egy igényes technikai kivitelezésű, de felesleges, keveset hozzáadó folytatás: aki az első film óta többet akarna tudni a világ működéséről, csalódik; a szubjektív élmény viszont működhet annak, aki kedveli a szürreális, kényelmetlen társadalomkritikákat, és nem zavarják a kegyetlen naturalizmusba hajló jelenetek. Célközönsége főként a thrillerek-horrorok rajongói, illetve azok, akik szerették az első részt, de nekik is érdemes újranézni azt, hogy mindenből értsenek valamit.
Ismét visszaviszi a nézőt a híres-hírhedt vertikális börtönbe, ahol a társadalmi hierarchia és az emberi természet kérdéseit boncolgató, szürreális környezetben újabb lakók küzdenek a túlélésért. A film gyorsabban, erőszakosabban és explicitebben veti a mélyvízbe karaktereit és a nézőt is, mint az első rész: Perempuan (Milena Smit) és Zamiatin (Hovik Keuchkerian) szintén kénytelenek betartani az új „Törvény” szabályait, amely látszólag igazságosabb élelosztást ígér, ám a rendszer gyorsan diktatórikus káosszá válik. A stílusra továbbra is jellemző a modern, steril, klausztrofób látványvilág, a kegyetlen brutalitás és a gyomorforgató jelenetek, amelyek ezúttal néhol öncélúnak, túlzónak hatnak, sokszor elnyomva a drámai vagy gondolati rétegeket. A cselekmény kaotikusabb, s bár a társadalmi allegóriák most is hangsúlyt kapnak – a szabályok fenntarthatatlansága, a hatalom korrumpáló ereje, a közösség illúziójának széthullása –, a karakterek felszínesebbek, fejlődésük sokszor megreked, motivációik nem igazán bontakoznak ki, a nézőt inkább a gyors váltások és akciók tartják fenn. Színészi játékot tekintve Smit és Keuchkerian fizikailag meggyőző, de a dialógusokat, érzelmi árnyalatokat háttérbe szorítja az explicit cselekmény. Gaztelu-Urrutia rendezése profi, de kevésbé ihletett, a forgatókönyv ismétli önmagát, újító gondolatokat alig kínál, a végkifejlet pedig ezúttal is homályos, maszatolt. Objektíven nézve A platform 2 egy igényes technikai kivitelezésű, de felesleges, keveset hozzáadó folytatás: aki az első film óta többet akarna tudni a világ működéséről, csalódik; a szubjektív élmény viszont működhet annak, aki kedveli a szürreális, kényelmetlen társadalomkritikákat, és nem zavarják a kegyetlen naturalizmusba hajló jelenetek. Célközönsége főként a thrillerek-horrorok rajongói, illetve azok, akik szerették az első részt, de nekik is érdemes újranézni azt, hogy mindenből értsenek valamit.