Nagy Szex és New York rajongóként még mindig kitartok ennél a sorozatnál, bár nem tudom, meddig bírom még. Amikor azt hittem, hogy a második évad kicsit jobb szintre emelte az első évadot, ami szerintem nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek a legtöbben leírták, akkor a harmadik évad részről részre egyre unalmasabb és érdektelenebb. Carrie és Aiden kapcsolata nagyon erőltetett, ezért kár volt visszahozni őt az eredeti sorozat és a második mozifilm után. A párbeszédek és a cselekmény Carrie és közte valami eszméletlenül kínosak. Azt gondolom, hogy a köztük lévő kémia már nincs meg, kapcsolatuk sorsa már megpecsételődött. Miranda karaktere az első évadtól kezdve mélyrepülésben van, köszönőviszonyban sincs azzal a nővel, akit megismertünk a 90-es évek végén. Egy határozott nőből egy teljesen karakteridegen hisztérikát írtak. Charlotte karaktere maradt talán egyedül a legközelebb 25 évvel ezelőtti énjéhez, ami még mindig jól áll neki. Samantha hiányát nem tudják pótolni, hiába hozzák vissza sms vagy email formában, Kim Cattrall nélkül ezt a sorozatot már én sem merném Szex és New Yorknak hívni. Az új karakterek adnak némi színt a történetnek, de ők aztán végképp nem tudják megmenteni az írók végtelenül lapos írásait.