Stephen Kinget adaptálni kétféleképp lehet: nagyon rosszul vagy nagyon jól. A hosszú menetelés szerencsére az utóbbi kategóriába tartozik. Részben azért, mert nem klasszikus horror, hanem dráma, és King drámái talán jobban működnek a vásznon, hiszen itt elsősorban emberekről, motivációkról és sorsokról van szó. A film szépen átadja azt, ami King írásaiban mindig a legerősebb: rövid idő alatt képes szimpátiát kialakítani a karakterek iránt, és mire észrevesszük, már kötődünk hozzájuk. A játékidő meglepően visszafogott a mai filmekhez képest, de épp ez az egyik erőssége: pont annyi időt töltünk a szereplőkkel, amennyi kell. Van, akit megszeretünk, van, aki mellé odaállunk, és így még fájdalmasabb végignézni, ahogy lassan elfogy az erejük, feladják a küzdelmet és végül az életet is. A főszereplők közti bajtársi dinamika az egyik legerősebb pillére a történetnek. Még úgy is működik, hogy mind ők, mind mi, nézők pontosan tudjuk: nincs kiút, csak a vég. És bár a film fináléja eltér a könyv befejezésétől, meglepően jól áll neki ez az új lezárás mert érthető, elő van készítve, és súlya van. Külön említést érdemel Judy Greer, aki az egyetlen központi női karakterként alig pár percnyi játékidővel is emlékezeteset alakít.
Összességében A hosszú menetelés méltó adaptáció lett: emberi, megrendítő és súlyos. King-rajongóknak kötelező, de azoknak is, akik eddig csak a horrorjai felől közelítették, érdemes megismerkedni ezzel a drámaibb oldalával is.
Stephen Kinget adaptálni kétféleképp lehet: nagyon rosszul vagy nagyon jól. A hosszú menetelés szerencsére az utóbbi kategóriába tartozik. Részben azért, mert nem klasszikus horror, hanem dráma, és King drámái talán jobban működnek a vásznon, hiszen itt elsősorban emberekről, motivációkról és sorsokról van szó. A film szépen átadja azt, ami King írásaiban mindig a legerősebb: rövid idő alatt képes szimpátiát kialakítani a karakterek iránt, és mire észrevesszük, már kötődünk hozzájuk. A játékidő meglepően visszafogott a mai filmekhez képest, de épp ez az egyik erőssége: pont annyi időt töltünk a szereplőkkel, amennyi kell. Van, akit megszeretünk, van, aki mellé odaállunk, és így még fájdalmasabb végignézni, ahogy lassan elfogy az erejük, feladják a küzdelmet és végül az életet is. A főszereplők közti bajtársi dinamika az egyik legerősebb pillére a történetnek. Még úgy is működik, hogy mind ők, mind mi, nézők pontosan tudjuk: nincs kiút, csak a vég. És bár a film fináléja eltér a könyv befejezésétől, meglepően jól áll neki ez az új lezárás mert érthető, elő van készítve, és súlya van. Külön említést érdemel Judy Greer, aki az egyetlen központi női karakterként alig pár percnyi játékidővel is emlékezeteset alakít.
Összességében A hosszú menetelés méltó adaptáció lett: emberi, megrendítő és súlyos. King-rajongóknak kötelező, de azoknak is, akik eddig csak a horrorjai felől közelítették, érdemes megismerkedni ezzel a drámaibb oldalával is.