A The Housemaid – A téboly otthona egy lassan kibontakozó thriller, ami fokozatosan húzza be a nézőt a történetébe. Nem egy pörgős film, inkább lépésről lépésre építkezik, és végig érezni rajta azt a nyomasztó hangulatot, hogy ebben a házban valami nagyon nincs rendben. Végig volt bennem egy furcsa, nyugtalan érzés, mintha a film bármelyik pillanatban átfordulhatna valami rossz irányba. A történet alapja egyszerűnek tűnik: egy nő munkát vállal egy gazdag családnál, de hamar kiderül, hogy a zárt ajtók mögött sötét titkok lapulnak. Ami igazán működik a filmben, az a hangulat és a karakterek közti furcsa viszony. A főszereplő szemszögéből jól átjön az a bizonytalanság és félelem, amit ő is érez, és emiatt könnyű vele együtt izgulni. Sydney Sweeney és Amanda Seyfried játéka szerintem kifejezetten erős, jól mutatják meg, mennyire nem fekete-fehér egyik szereplő sem. A film nem akar mindent azonnal megmagyarázni, inkább hagyja, hogy a néző rakja össze a darabokat. Ez néha kicsit lassúnak érződhet, de közben pont ettől lesz nyugtalanító. A csavarok nem mindegyike üt akkorát, mint vártam, de összességében mégis működik a történet. Nekem tetszett, hogy a film inkább a lelki feszültségre épít, nem az olcsó ijesztgetésre. Összességében egy olyan film volt, amit érdemes egyszer megnézni, főleg azoknak, akik szeretik a lassabb, feszültebb thriller hangulatú történeteket, illetve már olvasták a könyvet is.
A The Housemaid – A téboly otthona egy lassan kibontakozó thriller, ami fokozatosan húzza be a nézőt a történetébe. Nem egy pörgős film, inkább lépésről lépésre építkezik, és végig érezni rajta azt a nyomasztó hangulatot, hogy ebben a házban valami nagyon nincs rendben. Végig volt bennem egy furcsa, nyugtalan érzés, mintha a film bármelyik pillanatban átfordulhatna valami rossz irányba. A történet alapja egyszerűnek tűnik: egy nő munkát vállal egy gazdag családnál, de hamar kiderül, hogy a zárt ajtók mögött sötét titkok lapulnak. Ami igazán működik a filmben, az a hangulat és a karakterek közti furcsa viszony. A főszereplő szemszögéből jól átjön az a bizonytalanság és félelem, amit ő is érez, és emiatt könnyű vele együtt izgulni. Sydney Sweeney és Amanda Seyfried játéka szerintem kifejezetten erős, jól mutatják meg, mennyire nem fekete-fehér egyik szereplő sem. A film nem akar mindent azonnal megmagyarázni, inkább hagyja, hogy a néző rakja össze a darabokat. Ez néha kicsit lassúnak érződhet, de közben pont ettől lesz nyugtalanító. A csavarok nem mindegyike üt akkorát, mint vártam, de összességében mégis működik a történet. Nekem tetszett, hogy a film inkább a lelki feszültségre épít, nem az olcsó ijesztgetésre. Összességében egy olyan film volt, amit érdemes egyszer megnézni, főleg azoknak, akik szeretik a lassabb, feszültebb thriller hangulatú történeteket, illetve már olvasták a könyvet is.