Izraeli Izrael-kritika

Ha artfilm, az a baj,
Ha túl vad vagy, az a baj,
Ha humorizálsz, az a baj,
Ha humanizálod, az a baj,
Ha elbagatelizálod, az a baj,
Ha dogmatikus vagy, az a baj,
Ha pozitívan mutatod be, az a baj,
Ha negatívan mutatod be, az a baj,

Ha a filmed halál unalmas, az a baj,
Ha minden karakter taszító, az a baj,
Ha Östlundot másolod sikertelenül, az a baj,
Ha Sorrentinot másolod sikertelenül, az a baj,
Ha a filmed két órával hosszabb mint kéne, az a baj,
Ha nincs cselekmény csak repetitív elemek, az a baj,
Ha képtelen vagy narratív struktúrát követni, az a baj,
Ha a filmed elveszik a metaforák tengerében, az a baj,
Ha a jeleneteid nagy része kaotikus zagyvaság, az a baj,

Ha a történeted annyira semmilyen, hogy a film közepén meg kell állnod, hogy egy szereplő, a kamerába mondja az üzeneted, az a baj.

Ha nincs ilyen film, na az is baj...

A rendszer és társadalom kritikus filmek nagyon fontosak, pláne ha saját országunkról van szó, de a Yes nagyon egyoldalú, öncélú vergődésnek tűnt, így aki eleve nem ért egyet felvetésével, az szépen a film szélén van hagyva, nem mintha a többieknek olyan izgalmas filmélmény lenne terítéken.

Persze, szinte biztos, hogy a metaforák egy része elrepült a fejem felett vagy nem értettem minden apró reflexióit, amik a kortárs izraeli kultúrára reflektálnak, vagy esetleg a karakterek robotikus interakciói mögött valami többet kellett volna kitapintanom. Elfogadom.