A 10 éjszakás kalandra csak azért ültem be, mert nagyon ráértem, és gondoltam, megnézek egy magyar filmet. A történet több, egymáshoz kapcsolódó randin keresztül mutatja be a mai ismerkedést, a Tinder világát, a szexet, a magányt és az emberi kapcsolatok furcsaságait. Az alapötlet szerintem nem rossz, sőt, lehetett volna belőle egy érdekes és elgondolkodtató film. Nekem viszont sajnos egyáltalán nem működött. Sok jelenet inkább kellemetlen és erőltetett volt, mint érdekes, és többször azt éreztem, hogy a film csak azért akar provokatív lenni, hogy meghökkentse a nézőt. A történet számomra nem állt össze igazán, a szereplők sem tudtak különösebben lekötni, a végére pedig már inkább azt vártam, hogy legyen vége. Ami különösen érdekes, hogy a film leírásában a „vígjáték” műfajt tüntetik fel. Ezt én csak a végén vettem észre, amikor olvastam a film leírását, mert őszintén szólva egyetlen pillanatban sem éreztem úgy, hogy ezen nevetnem kellene. Inkább nyomasztó és helyenként kellemetlen élmény volt. Lehet, hogy másnak pont a merészsége és a furcsasága fog tetszeni, nekem viszont nem jött át.