Közösség

Vélemény:

 

86 A holnap határa

(2014)

Akárhányszor újranézhető

 
Jerico   2023.10.29 21:33
1

Hihetetlen, hogy ezt a filmet milyen sokszor meg tudtam nézni, és minden alkalommal nagy élvezettel szórakoztam rajta. Az a jelenet például, amikor Will Cage őrnagy (Tom Cruise) tárgyalni kezd Brigham tábornokkal (Brendan Gleeson) a film elején, és a végén az őrnagy letartóztatása következik be (ami után a frontra induló közkatonák közt ébred), egyszerűen zseniális szerintem. Tom Cruise nagyszerűen alakítja a balsorssal megáldott és frontra küldött bukott tisztet. A front a normandiai partraszállást mintázza, még a partszakasz homokos kivitelezése is stimmel. Nagyon jó a script, és le a kalappal Doug Liman rendezése előtt is. Mondjuk engem már 2002-ben megvett, amikor elkészítette A Bourne-rejtélyt, mely ugyanolyan kedvencem azóta is, mint A holnap határa. Úgy tudom, jön jövőre a második fejezet, ezért is vettem elő a napokban az eredeti részt újranézésre (sokadjára). Gyakran a sok gagyi filmet egy-egy régi kedvenccel tudom „kimosni” magamból. Olyan ez, mint borkóstolások közt a sajtevés, tisztítja az ízlelőbimbókat, filmek esetében az esztétikai szenzorainkat.