Kóbor kutya

Írtam már korábban is, de nem győzöm hangsúlyozni: az a film, amiben nincs szerethető karakter, az nem számíthat sok jóra nálam. Ebben az alkotásban ráadásul nincs szerethető történet sem. Sejtetések, befejezetlen jelenetek borzolják a néző idegeit, ... Többés aztán kapunk az arcunkba egy olyan bárgyú befejezést, ami meg aztán végképp idegen az egésztől.

Előrebocsátom, hogy a filmnek több az értéke, jobb annál, mint amennyire értékeltem. Nem sokkal, de úgy 7/10 környékéig felmehetne. Tulajdonképpen egy nettó pszichológiai esettanulmány, csak én végig agylobot kaptam tőle, engem széttriggerelt az, aho... Teljes kritika

Íme egy film, ami pimasz és megindító gyöngyszem, igazán üdítő, kellemes meglepetés. A történet két gyerekkori barát barátságáról szól, akik kisebb bűnözésből élnek. Az egyik (Anthony Bajon) néma és keveset beszél, míg a másik (Raphaël Quenard) kulturált, bőbeszédű és helyet foglal, készséges gyerekkori barátját zaklatja. Jean-Baptiste Durandnak sikerül meghatóvá vagy legalábbis emberivé varázsolnia ezeket a karaktereket. Nem ítéli el őket. Viselkedésükön keresztül mutatja mélyebb rosszullétüket. A haverpáros harmóniája akkor alakul ki, amikor egyikük beleszeret egy fiatal nőbe. A gyógyszerszállítókkal is foglalkozniuk kell. Magányos karakterek ezek. Követjük őket mindennapjaik során, a falusiak, egyikük édesanyja, haverjaik és a kis forgalom beszállítói között. Napsütésben játszódik (Languedoc régió), de éjszaka, vagy a képet elsötétítik olyan tónusok, amelyek nem idéznek napos régiót. Ez ugyanis egy dráma, amelynek előrehaladását nehéz kitalálni, míg a következő képsorokat könnyű kitalálni. Jó a zene is, amely a naturalizmus választása miatt nem nagyon van jelen, de sűrűsíti a képeket.